Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő

Tanévek

Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő Nyitrán

Országos döntő

A Pénzes István Anya­nyelvi Vetélkedő idei országos döntője, amelyre 2022. június 13-án került sor, a többi Katedra-versennyel egyetemben új helyszínen zajlott: a versenynek a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Kara és Közép-európai Tanulmányok Kara adott otthont. A vetélkedőre a levelezős fordulón a legtöbb pontszámot elért csapatokat vártuk, szám szerint tizenhat csapatot és felkészítőjüket. Ismét főként az ország nyugati része képviseltette magát (Komárom, Gúta, Farkasd, Csata, Pozsony, Vásár­út, Diós­förge­patony, Felső­szeli, Ógyalla, Al­istál, Nád­szeg, Deáki alap­iskolásai). Bár minden évben más és más feladattípust ismerhetnek meg, a meghívott csapatok a döntőn bizonyságot tettek ügyességükről és felkészültségükről.
A döntő 10:00 órakor vette kezdetét, ahol aztán az instrukciókat és a program ismertetését követően a diákok versenyeztek. A megfejtésekben olvasható sorok árulkodtak a kreativitásukról és lelkesedésükről. A játékosok a két forduló alatt összesen hat feladatsort oldottak meg. A tudáspróbán voltak egyszerűbb és összetettebb rejtvények is, például igényesnek bizonyultak a „Darts” és az „Utolsó pár előre fuss!” c. feladat, a legkönnyebb pedig a „Magánhangzó-kereső szóláskereső” c. feladat volt. A legtöbbet a játékosok az Egy, csak egy betűvel c. feladat megoldása közben szórakoztak, időnként hangosan is felnevettek. Az utolsó feladatban számított az idő: az első hat csapat plusz pontot kapott a gyorsaságért.
A Katedra Polgári Társulás nevében szeretném megköszönni a felkészítő pedagógusok alapos és áldozatkész munkáját! Külön köszönet illeti az ajándéktárgyakat biztosító Rákóczi Szövetséget, Jókai Színházat, Magyar Gyerek­könyv Fórumot, valamint az étkeztetéshez hozzájáruló Budiš, Pierre Baguette és Kukkonia céget. Nagy öröm volt számunkra, hogy az eredményhirdetésre várakozó versenyzők a KettenGöbő Sándor és Göbő Anna duója koncertjén is részt vehettek.

A második helyezés az azonos pontszámnak köszönhetően megosztott volt, ezért idén is négy csapat került a dobogóra:

1.  MagyarászokFekeč Angelika, Lebó Nikoleta, Lebó Klaudia; Feszty Árpád Alap­iskola és Óvoda, Ógyalla; felkészítő: Mgr. Bagin Tünde
2.  HUmorzsákCsehi Hajnalka, Kiss Barbara, Keszeli Dóra; Corvin Mátyás Alap­iskola, Gúta; felkészítő: Mgr. Samu István
2.  VagányokKarika Laura, Csiba Dorina, Mészáros Lola; József Attila Alap­iskola és Óvoda, Vásár­út; felkészítő: Mgr. Tóth Mónika
3.  OkoskákHeizer Botond, Kováč Szofi Eleonóra, Hrica Dominik; József Attila Alap­iskola és Óvoda, Vásár­út; felkészítő: Mgr. Tóth Mónika

Szeretettel gratulálok minden versenyzőnek és felkészítőnek!

Katedra-versenyek a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma által jóváhagyott versenyek. Köszönjük az oktatásügyi minisztérium és a Kisebbségi Kulturális Alap szakmai és anyagi támogatását, amellyel hozzájárultak a versenyek zökkenőmentes lebonyolításához.

Tóth Katalin
 
Eredmények

Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő

Tanévek

2021/2022-es tanév