A Katedra Társaság küldetése, létjogosultsága
A Katedra Társaság a Katedra csoport részét képezi, amely más-más tevékenységet megvalósító, mégis közös célokat követő három egységből áll: a Katedra Társaságból, a Katedra folyóiratból és a Katedra-versenyekből. Minden egység a maga eszközeivel, lehetőségeivel törekszik a felvidéki nevelő-oktató munka, a közoktatás, és a pedagógusképzés folyamatos minőségének előmozdítására, emelésére. A Katedra csoportot a Katedra Alapítvány indította el, 2022-től pedig a Katedra Polgári Társulás vette át a működtetését.
A Katedra Társaság olyan szakmai fórum, mely a köznevelés és közoktatás különböző területein tevékenykedő szaktekintélyekből áll össze. Célkitűzése és egyben küldetése a felvidéki magyar köznevelés és közoktatás folyamatos fejlesztése, minőségének emelése. A Katedra Társaság ötvözi a (leginkább) felsőoktatásból táplálkozó tudományos-kutató tevékenységet, annak gyakorlati és pragmatikus felhasználási lehetőségeit.
Kiinduló állapot
A hazai közoktatás irányításáért felelős szervek és intézmények hosszantartó agóniája miatt a felvidéki magyar (de ezzel együtt a szlovák) iskolákra és az azokban megvalósuló nevelő-oktató munkára a stagnálás és az ebből következő folyamatos lemaradás jellemző. Az innováció és a nélkülözhetetlen korszerűsítés hiánya egyre szembetűnőbb a nemzetközi mérések és összehasonlító elemzések tükrében.
Stratégiai célok
A Katedra Társaság szeretne kialakítani és hatékonyan működtetni egy olyan szakmai társulást, közösséget, hálózatot, amely folyamatos támogatás képes nyújtani a nélkülözhetetlen és elkerülhetetlen változtatások, innovatív folyamatok gyakorlati implementációjához.
A Katedra Társaság által megvalósítandó tevékenységek köre:
- az empirikus tapasztalatszerzést és elemző-összegző munkafeladatok elvégzése,
- implementációs elemző és összegző munkafeldatok,
- bírálati és konzultációs tevékenység (pl. törvényalkotói és előkészítő munkában),
- szakmai kollokviumok, szemináriumok és multiplikációs értekezletek szervezése és lebonyolítása,
- pályázati-, ill. projekttevékenységet előkészítő és lebonyolító feladatok megvalósítása