Rodostó, 15. április 1759.

Édes néném, már több mint 40 éve élek száműzetésben. 40 éve minden léptemet fegyveres emberek követik. Tudom, hogy szinte minden levelembe a helyzetemet ecsetelem, de higgye el, hogy még soha nem éreztem ennyire a honvágyat, mint most ezekben az időkben. Így ebben a levélben arról szeretnék írni, hogy mennyire fáj az, hogy már soha többé nem láthatom újra drága szülőföldemet.

Képzelje el, hogy Zay Zsigmond múlt esztendei halálával a szultán engem nevezett ki a rodostói magyarok vezetőjévé. Hosszú idő után tényleg úgy tértem nyugovóra, hogy érdemes lesz holnap felkelni, mert mi sem fontosabb, mint a magyarság megőrzése még idegenhonban is. Az étel adagomat is megnövelték, szóval ebből a szempontból is örülök annak, hogy kineveztek erre a pozícióra. A mindennapjaimról sem tudok újabbat írni, csak ugyanazt, mint az előző levelekben írtam. Fohászkodom szinte minden reggel, délbe és este. A városba természetesen csak katonákkal mehetek. Nemrégiben azonban azt is engedélyezték, hogy hivatalosan is írhatok leveleket az én drága jó unokaöcsémnek. Viszont, nem azért ülök itt az asztalom előtt, hogy az ilyen csip-csup dolgokról írjak, hanem arról, ami magát is érdekli. Sok hónapos gondolkodás után rávettem magam arra, hogy levelet írjak őfelségének, Mária Teréziának. Tudtam, hogy ez lehet az utolsó reményem, hiszen már mindenkivel beszéltem a hazajutási lehetőségekről, de mint tudja néném, ez idáig reménytelenül. Pár hónapja írtam azt a levelet, amire nemrég kaptam választ személyesen őfelségétől. Leírtam neki mindent, amit én itt átéltem Rodostón. Azt is leírtam neki, hogy mennyire szeretem Magyarországot és hogy egyetlen vágyam az, hogy újra otthon legyek Erdélyben. Hosszú hónapok után megérkezett a válasz. „Ex turcia non est redemptio“

Szörnyű érzések fogtak el abban a pillanatban. 40 éven keresztül várom azt, hogy hazatérhessek, de már soha nem fogom látni a hazám. Még most is szomorú vagyok azért, mert ilyen választ kaptam őfelségétől, hogy „Törökországból nincs megváltás.”

Hát száműzetés lett az én sorsom

Édes néném mit is írhatnák végezetül ezek után. Maradjon továbbra is egészséges és legyen büszke arra, hogy magyar lehet.

Jó éjt édes néném!