Katedra Polgári Társulás

A Katedra Polgári Társulás 2021-től működő civil szervezet, amely a Katedra Alapítvány több évtizedes aktív munkáját kívánja folytatni és továbbgondolni. Ezt a szándékot a Katedra Alapítvány és a Katedra Polgári Társulás között létrejött, jogok és kötelezettségek átruházásáról szóló megállapodás rögzíti. A szerződés értelmében a Katedra Polgári Társulás tevékenysége elsősorban a Katedra csoport feladatainak ellátására összpontosul, amely az elektronikusan megjelenő Katedra folyóirat kiadásából, az oktatásügyi minisztérium által bejegyzett, országos Katedra-versenyek szervezéséből és a Katedra Társaság működtetéséből áll. A Katedra csoport mindhárom összetevője a szlovákiai magyar általános és középiskolás gyermekek és fiatalok oktatásának, művelődésének fejlesztésére, a kisebbségi magyar közoktatás és pedagógusképzés minőségének folyamatos előmozdítására, valamint a helyi és regionális szintű civil pedagógiai-kulturális tevékenységek ellátására összpontosít.

Jelentkezés a Katedra Polgári Társulásba: a Jelentkezési lap kitöltésével. A jelentkezést a vezetőség hagyja jóvá, a jelöltet e-mail-ben értesíti a döntésről. Ezen az e-mail-címen keresztül lehet jelentkezni: katedrapolgaritarsulas@gmail.com

Vezetőség

Elnök: Pintes Gábor
Koordinátor: Petres Csizmadia Gabriella
Ügyintéző: Gál Andrea

A Katedra Társaság

A Katedra Társaság a Katedra csoport részét képezi, amely más-más tevékenységet megvalósító, mégis közös célokat követő három egységből áll: a Katedra Társaságból, a Katedra folyóiratból és a Katedra-versenyekből. Minden egység a maga eszközeivel, lehetőségeivel törekszik a felvidéki nevelő-oktató munka, a közoktatás, és a pedagógusképzés folyamatos minőségének előmozdítására, emelésére. A Katedra csoportot a Katedra Alapítvány indította el, 2022-től pedig a Katedra Polgári Társulás vette át a működtetését.

A Katedra Társaság olyan szakmai fórum, mely a köznevelés és közoktatás különböző területein tevékenykedő szaktekintélyekből áll össze. Célkitűzése és egyben küldetése a felvidéki magyar köznevelés és közoktatás folyamatos fejlesztése, minőségének emelése. A Katedra Társaság ötvözi a (leginkább) felsőoktatásból táplálkozó tudományos-kutató tevékenységet, annak gyakorlati és pragmatikus felhasználási lehetőségeit.

Kiinduló állapot

A hazai közoktatás irányításáért felelős szervek és intézmények hosszantartó agóniája miatt a felvidéki magyar (de ezzel együtt a szlovák) iskolákra és az azokban megvalósuló nevelő-oktató munkára a stagnálás és az ebből következő folyamatos lemaradás jellemző. Az innováció és a nélkülözhetetlen korszerűsítés hiánya egyre szembetűnőbb a nemzetközi mérések és összehasonlító elemzések tükrében.

Stratégiai célok

A Katedra Társaság szeretne kialakítani és hatékonyan működtetni egy olyan szakmai társulást, közösséget, hálózatot, amely folyamatos támogatás képes nyújtani a nélkülözhetetlen és elkerülhetetlen változtatások, innovatív folyamatok gyakorlati implementációjához.

A Katedra Társaság által megvalósítandó tevékenységek köre:

  • az empirikus tapasztalatszerzést és elemző-összegző munkafeladatok elvégzése,
  • implementációs elemző és összegző munkafeldatok,
  • bírálati és konzultációs tevékenység (pl. törvényalkotói és előkészítő munkában),
  • szakmai kollokviumok, szemináriumok és multiplikációs értekezletek szervezése és lebonyolítása,
  • pályázati-, ill. projekttevékenységet előkészítő és lebonyolító feladatok megvalósítása