Forrás: Németh Margit archívuma
 

Mit jelent pontosan az önértékelés fogalma? Hogyan áll kapcsolatban az önbizalommal és az önbecsüléssel?

Az önértékelés a magunkról alkotott képnek, vagyis az énképnek a része. Az énkép ugyanis sokféle tulajdonságot foglal magában, például a megjelenésünkkel, a képességeinkkel, az érzelmeinkkel vagy akár a társas viselkedésünkkel kapcsolatos tulajdonságainkat. Az énkép nem egy állandó rendszer, hanem folyamatosan változik. A fejlődésünk során a környezetünktől egyre több visszajelzést kapunk, egyre több tapasztalatot szerzünk. Ezt mind beépítjük az énképünkbe. Elkezdjük önmagunkat párhuzamosan értékelni – bizonyos területeken jónak, ügyesnek tartjuk magunkat, más területeken viszont kevésbé jónak, kevésbé ügyesnek érezzük a képességeinket.
Az önértékelés tehát úgy értelmezhető, mint az önmagunkról alkotott értékítélet, amely kifejezi, hogy az egyén mennyire tartja magát értékesnek vagy értéktelennek. Az önértékelés szorosan összefügg az önbecsüléssel és az önbizalommal. A reális, pozitív önértékeléshez megfelelő önbizalomra van szükség. Az önértékelés pozitívan befolyásolja az önbecsülésünket, általa értékesnek érezhetjük magunkat.

Melyek azok a kulcsfontosságú tényezők, amelyek már gyerekkorban befolyásolják egy gyermek önértékelését?

Említettük, hogy az önértékelés egy, a fejlődésünkkel párhuzamosan tartó folyamat, amelyet saját tapasztalataink és a környezet visszajelzései alapján alakítunk ki. A gyermek önértékelésének első és meghatározó tényezője a család, amely a gyermek szocializációjának az első színtere is egyben. A csecsemőnek még nincs énképe, hiszen még nem rendelkezik azokkal a (fizikai, értelmi, érzelmi és szociális) képességekkel és tapasztalatokkal, amelyek ezt lehetővé tennék. Az énkép elsődleges jellemzői a harmadik életévtől jelennek meg. Az énkép további fejlődését, annak irányát nagy mértékben meghatározza a gyermek feltétel nélküli elfogadása a családon belül, a szülők szerető gondoskodása, odafigyelése, visszajelzése. Az önértékelés szempontjából a család mellett jelentős szereppel bírnak azok a közösségek, amelyekben a gyermek együtt van a kortársaival, elsősorban az óvodára, az iskolára, a baráti társaságokra gondolunk. Itt összehasonlíthatja magát a társaival, kialakulhat a versengés, ezáltal az önértékelés is módosulhat.

A család mint elsődleges szociális környezet alapvető hatással van a gyerekek, fiatalok önértékelésére és viselkedésére. Hogyan hatnak minderre a szülői elvárások és visszajelzések?

A gyermek a szülők visszajelzése alapján tanulja meg, hogy mi a jó és mi a rossz, mely viselkedése vált ki örömet, elégedettséget a szülőnél, ezért igyekszik ehhez igazítani a saját viselkedését. Fontos megjegyezni, hogy a gyermek számára nagyon fontos, hogy érezze, tudja azt, hogy a szülő akkor is szereti, elfogadja, amikor nem tud megfelelni a szülők elvárásainak – amikor szófogadatlan, a tanulásban nem jeleskedik, nem nyeri meg a szavalóversenyt. Az a szülő, aki a gyermekét csak a jó teljesítménye alapján értékeli, arra tanítja őt, hogy elégedetlen legyen önmagával, mert ő csak akkor szerethető, elfogadható, ha jól teljesít. Az ilyen gyermek életét végigkíséri a feltétel nélküli szeretet és elfogadás hiánya. Sem magát, sem mást nem lesz képes elfogadni olyannak, amilyen. Bizonytalan lesz saját értékeinek és hiányosságainak a megítélésében. Ezzel szemben azok a gyerekek, akiket önmagukért szeretnek a szüleik, értékesnek, szerethetőnek érzik magukat, megfelelő önbizalommal és önkritikával rendelkeznek. Megengedik maguknak a hibázás lehetőségét, mert a hibákat ki lehet javítani. Nincs problémájuk saját maguk elfogadásával, és mások elfogadása is kevésbé problémás a számukra. Az elmondottakból kitűnik, hogy a szülő hibát követ el akkor, amikor a gyermekén keresztül szeretné megvalósítani a be nem teljesült álmait azzal, hogy túlzott elvárásokat támaszt gyermekével szemben, és a gyermek teljesítményének a tükrében viszonyul hozzá.

A családi környezet tehát meghatározó, de mennyire játszik fontos szerepet a szociális környezet, az iskola és a barátok az egészséges önértékelés kialakulásában?

A család az önértékelésünk meghatározó tényezője. A fejlődésünk során azonban különböző szocializációs környezetekkel ismerkedünk meg. Ezek közül elsőként említeném az iskolát. Az önértékelés szempontjából fontos a sikeres beilleszkedés, a társak és a pedagógus általi elfogadás, a társak és a pedagógus gyermek általi elfogadása, barátságok kialakulása. Másrészt megjelennek a tanulmányi eredmények, az iskolai viselkedés értékelése. A gyermek összehasonlítja magát a társaival, észleli a különbségeket, látja, hogy bizonyos területeken vannak nála jobban teljesítők, más területeken ő is ügyes, esetleg a legjobbak közé tartozik. Van, aki szívesen barátkozik vele, de van, aki elutasító vele szemben. A gyermek, aki óvodásként vagy jónak, ügyesnek, vagy rossznak, ügyetlennek látta magát, szembesül azzal a ténnyel, hogy az önértékelésünk egyszerre tartalmazhat pozitív és negatív jelzőket. A kisiskolásra jellemző, hogy nagyon meg akar felelni a pedagógusnak és a szülőnek. Sajnos, nem minden gyermek képes egyformán megfelelni az iskolai követelményeknek. Tudjuk, hogy a teljesítménycentrikus iskola vagy szülő sok esetben negatív irányba változtatja meg a gyermek önértékelését. Ezt azzal tudjuk ellensúlyozni, hogy lehetőséget adunk a gyermeknek többféle terület megismerésére, és segítünk neki kiválasztani azt a területet, amelyben megvannak a képességei ahhoz, hogy jól teljesítsen.

Miként alakítják az énképet az olyan negatív élmények, mint a kiközösítés vagy az iskolai zaklatás?

Napjainkban sajnos gyakran találkozunk mindkét jelenséggel. Az iskolás gyermek számára fontos, hogy az osztályközösség elfogadott tagja legyen. A kiközösítés üzenete, hogy ő nem elfogadható, nem szerethető a többiek számára. A kiközösítésnek számtalan oka lehet, a legbanálisabbaktól (nem öltözik divatosan) a súlyosabbakig (más vallású, testi hiba). Az iskolai zaklatásnak sokféle formája lehet, kezdve a csúfolódástól a testi bántalmazásig, a lelki megsemmisítésig. Ismertek azok az esetek, amikor öngyilkosságba kergették a zaklatottakat. Mindkét jelenséggel kapcsolatban fontos, hogy az iskolákban, a családokban beszélgessenek ezekről a témákról.

Mit tehetnek a szülők és a pedagógusok? Hogyan támogathatják, milyen módszerekkel erősíthetik a gyerekek önértékelésének a fejlődését?

A gyermek akkor érzi magát biztonságban egy adott közegben, ha őt ott elfogadják, figyelnek rá, segítik a fejlődését. A család elsősorban azzal segítheti a gyermek önértékelésének a fejlődését, hogy feltétel nélkül elfogadja a gyermeket a maga gyengeségeivel, hibáival együtt. Segít azzal, hogy pozitív példát mutat a gyermeknek viselkedésben, emberségben, erkölcsösségben, kitartásban, a családról való gondoskodásban. Fontos, hogy a családban sok biztatást, pozitív visszajelzést kapjon a gyermek, ugyanakkor a hibákat is jelezni kell, és segíteni őt abban, hogy azokat ki tudja javítani. A szülő segít azzal is, ha nem támaszt túlzott elvárásokat a gyermekével szemben, figyelembe veszi annak adottságait, nem hajszolja túlzott teljesítmények elérésébe, és nem csak azok által fogja őt értékelni. Az iskola is erősítheti a tanulók önértékelésének a fejlődését az érdeklődésük felkeltésével és fenntartásával, a pozitív tulajdonságaik kiemelésével. Az iskolában is fontos a példaadás egy-egy tanár személyében, a tanár kommunikációja, a diákok reális értékelése. Legyen az igazságos, ne csak a negatívumok és az elmarasztalás legyen kiemelve, mert ezzel a gyermek negatív énképét erősítjük, ami az önértékelés és önbecsülés csökkenéséhez vezet.

Oktatói és pszichológusi pályafutása során mit tapasztal, valóban növekszik azon fiatalok száma, akik önértékelési problémákkal küzdenek? Mi állhat ennek a hátterében?

Igen, azt kell mondanom, hogy az utóbbi években gyakrabban találkoztam olyan fiatalokkal, akik önértékelési gondokkal fordultak hozzám. Nagy részük középiskolai diák volt, de felső tagozatos alapiskolások és egyetemisták is voltak közöttük. Ha az okokat keressük, akkor legáltalánosabban azt mondanám, hogy a nagyon gyorsan változó világunk áll a háttérben. Rengeteg inger vesz bennünket körül. Az ember szeretne sok mindent megismerni, kipróbálni. Előtérbe kerültek a külsőségek, a fizikai kinézet, amit a média még inkább felerősít. Háttérbe szorultak a valódi, főleg a belső értékek. Az emberi kapcsolatok elveszítették a fontosságukat, a családi kapcsolatok fellazultak, sok esetben egymás mellett élő emberek alkotják a családot. Ez csak néhány dolog, de szerintem éppen elég ahhoz, hogy az ember elveszítse a kapaszkodóit, hogy elbizonytalanodjon, és kevésnek érezze magát ahhoz, hogy ebben a szükségleteitől távoli világban magabiztos és boldog tudjon lenni.

Milyen hatással lehetnek a gyerekkori önértékelési problémák a tinédzser-, majd a felnőttkorban? Például a párkapcsolatra, a munkahelyi teljesítményre vagy akár a szociális kapcsolatokra? Hogyan változik a felnőttek önértékelése, ha nem dolgozták fel a gyerekkori traumáikat vagy negatív élményeiket?

Azok a gyermekkori önértékelési problémák, amelyek a nem megfelelő anya–gyerek kapcsolatból adódnak, a tinédzserkorban is megmaradnak. A serdülőkorban az énkép fejlődése azzal folytatódik, hogy megjelenik az énazonosság válsága, amikor is a serdülő olyan kérdésekkel foglalkozik, hogy ʻKi vagyok én, milyen vagyok, milyen képességeim vannak?ʼ. Ez arra sarkallja őt, hogy megismerje a személyiségét, a tulajdonságait, a vágyait, a kapcsolatait. Ezek által meg tudja fogalmazni a saját tulajdonságait, képességeit, erősségeit és hiányosságait. Vagyis kialakítja az új énképét és önértékelését. Természetesen ebben az önértékelésben jelen lehetnek a múltból hozott, fel nem dolgozott traumák és negatív élmények is, amelyek elbizonytalaníthatják az első kapcsolatok kialakításában. Az ifjúkorban azok a fiatalok, akiknél kialakult az énazonosság, bátran vállalják az intimitást. Azok, akiknél elhúzódik, még nem alakult ki, félnek az intimitástól, attól, hogy negatív értékítéletet kapnak, ezért ők inkább az egyedüllétbe menekülnek. Hasonló megoldásokkal találkozunk a felnőtteknél is, ahol a szorongás, a bizonytalanság negatívan befolyásolhatja a kapcsolatteremtést. Ha sikerül is kapcsolatot kialakítani, a szorongás, a bizonytalanság megmarad. Sok múlik a társ elfogadó, segítő hozzáállásán. Amennyiben tartós a probléma, fontos szakember segítségét kérni. A meglévő bizonytalanság, az alacsony önértékelés és önbecsülés a munkahelyi teljesítményre is hatással lehet, amikor az egyén nem tudja, nem meri kibontakoztatni a képességeit, mert nem hiszi el, hogy nagyobb feladatok elvégzésére is képes lehet.

Mi jelzi, ha valaki a múltbéli élményeiből adódóan alacsony önértékeléssel küzd?

Ha abból indulunk ki, hogy mit jelent az alacsony önértékelés, akkor látjuk, hogy az egyén nem tartja magát tehetségesnek, ügyesnek, értékesnek, szerethetőnek. Alacsony az önbizalma, visszahúzódó, nem kezdeményező, alacsony célokat tűz ki magának, nem hiszi el, hogy képes magasabb célok elérésére, nehezen teremt kapcsolatokat, fél a kudarctól, ezért inkább kerül bizonyos helyzeteket, nem áll ki az igazáért.

Milyen pszichés zavarokat, betegségeket vagy mentális egészségügyi problémákat okozhat a gyerekkori önértékelési probléma?

Az önértékelési probléma gyermekkorban leggyakrabban szorongást válthat ki, hangulatváltozást – lehangoltságot, szomorúságot. Előfordulhat alvászavar, hasfájás. A serdülőknél és a felnőtteknél megjelenhet a depresszió, az alvás- és viselkedészavar, az önsértés, s étkezési-, de akár személyiségzavarok kialakulásának az egyik tényezője is lehet több problémával együtt.

Mekkora segítséget nyújthat a terápia vagy pszichológiai támogatás a reális önértékelés kialakításában? Hogyan lehet felépíteni egy magabiztos személyiséget?

A reális önértékelés kialakítása hosszabb ideig tartó folyamat. A pszichológiai támogatás lényege, hogy megtaláljuk az alacsony önértékelés okait. Feltárjuk az egyén pozitív tulajdonságait, ezeket kiemeljük, majd beemeljük az egyén önértékelésébe. Különböző terápiás módszerek segítségével elérhető, hogy az egyén elfogadja önmagát, bízzon magában, higgye el, hogy értékes, képes rá, hogy reális célokat tűzzön ki, és azokat el is érje.

Köszönöm a beszélgetést.

 
Vissza a tartalomjegyzékre