2026. május–június, XXXIII. évfolyam, 9–10. szám, ISSN 2729-9066

A cikk letöltése PDF formátumban

 

Szegfű Noel

Minden percét élveztük a kreatív forgatásnak – élménybeszámoló a Forgass a Földért nemzetközi rövidfilmversenyről

 

A Szegfű Noel, Esztergályos Dominika és Soós Bertalan alkotta dunaszerdahelyi csapat idén is bizonyította a tehetségét a Shoot4Earth – Forgass a Földért! nemzetközi filmmaratonon, ahol 24 óra alatt készítettek egyperces rövidfilmet a láthatatlan digitális zaj témájában. Pulzáló csend című alkotásukat idén márciusban New Yorkban a nemzetközi zsűri a 83 alkotás közül a 2. helyre értékelte. Munkájuk során a csapat magas szintű szakmai felkészültségről, kreativitásról és kivételes együttműködésről tett tanúbizonyságot, miközben környezettudatos gondolkodásukkal fontos társadalmi üzenetet közvetítettek a közönség felé. A fiatalok a nemzetközileg is kiemelkedő filmes teljesítményük és a környezettudatos gondolkodásuk elismeréseként április végén Dunaszerdahely városától átvehették a Pro Juvenis díjat.

 

Forrás: A szerző archívuma
Az „iskolai jövőkép” vizsgálatának főbb szempontjai.

„A Forgass a Földért elnevezésű versenybe tavaly kapcsolódtunk be először. 2025-ben a »Vízsirató« című alkotásunk elnyerte a verseny fődíját. A filmünkkel további nemzetközi szakmai elismerést is sikerült kivívnunk: meghívást kaptunk a cannes-i filmfesztivál International Cellphone Cinema Showcase programjába, ahol a legjobb mobilfilmek között a 2. helyen végeztünk. Ez óriási eredmény és megtiszteltetés volt számunkra.

Idén ismét úgy gondoltuk, nem hiányozhatunk a mezőnyből, mert újra bizonyítanunk kell, hogy valóban megérdemeltük a tavalyi győzelmet. Tudtuk, hogy vannak új, kreatív ötleteink, gondolataink, amelyeket képileg is meg kell mutatnunk. Tavaly a vízszennyezés témájában alkottunk, idén a verseny ötletgazdái a bennünket körülvevő láthatatlan digitális zajt határozták meg témaként. Ez egy nagyon aktuális és mindannyiunkat érintő probléma, viszont ennek vizuális megjelenítése sokkal nagyobb kihívást jelentett, mint az egy évvel korábbié. Az elektroszmogot sokkal nehezebb megfogni.

 

Forrás: A szerző archívuma
Az „iskolai jövőkép” vizsgálatának főbb szempontjai.

A forgatást hajnalban kezdtük. Volt egy koncepció a fejünkben, amit igyekeztünk megvalósítani. Mivel a digitális zaj láthatatlan, ezért azt találtuk ki, hogy krepp-papírt erősítünk ventillátorokra, ami ha elkezdi fújni azokat, jól fogja illusztrálni az elektromos hullámokat. Teszteltük folyamatosan, hogy a telefonok előtt hogyan mutat ez az egész. Végül oda lyukadtunk ki, hogy tökéletesen működött. Elkészítettünk 5–6 ventillátort, és ezeket használtuk. Közben bemutattuk azokat az elektromos berendezéseket, amelyek a mindennapjaink részei. A problémáról megfogalmazott gondolatainkat pedig versben mondtuk el, ezzel is próbáltuk felhívni a figyelmet a ránk leselkedő veszélyekre.

 

 
A szerző archívuma

 

Nagyon büszkék vagyunk a végeredményre. Szerintem minőségileg jobb lett, mint az előző évi film. Az nagyon tetszett, hogy jól tudunk csapatban dolgozni, itt ugyanis a csapatmunka, az egymás inspirálása elengehetetlen. Igazából minden gyakorlat hozzátesz ahhoz, hogy technikailag és tartalmilag is fejlődjünk. Minden siker óriási löketet tud adni ahhoz, hogy keményebben dolgozzunk, hogy még minőségibb munkát tudjunk végezni a jövőben. Megyünk előre. Itt van viszont az a pont, hogy nem szabad elragadtatnunk magunkat. Az elismerést jó visszaigazolásnak tartjuk, ami ösztönzőleg hat a jövőnkre nézve is. Szeretnénk ugyanis, hogy a filmezés az életünk része legyen. Nagyon örülünk a díjaknak, de aminek még jobban örülünk, az a rengeteg emlék és élmény, amit a munkával együtt kreálunk saját magunknak. Szerintem ez az egyik legnagyobb dolog, ami miatt azt gondolom, hogy megéri ezt csinálni. Addig jó, és addig csináljuk, amíg minőségesen tudunk bármilyen projektet készíteni, és jól is érezzük magunkat.”

 

A szerző archívuma

 
Vissza a tartalomjegyzékre