2024. szeptember–október, XXXII. évfolyam, 1–2. szám, ISSN 2729-9066

 
Rózsa Anna

A mesefeldolgozás módszerei az óvodában

Írásomban az óvodai mesefeldolgozás módszertani sokszínűségébe kínálok betekintést. A mesefeldolgozást Tancz Tünde elmélete alapján mesereprodukciós és meseprodukciós tevékenységként fogom fel. Mesereprodukció alatt a felnőtt által történő, élőszavas népmesemondást értem, a meseprodukció alá pedig a felnőtt-gyerek közös interakciójából születő mesealkotási tevékenységet sorolom. Ez utóbbi között mutatom be a gyermek önálló mesemondását, a mesefolytatást, mesebefejezést, a mesealkotást, mesestrukturálást, a vizuális elemek segítségével történő mesemondást, a mesemimetizálást, mesedramatizálást, bábjátékot és az interaktív olvasást és mesemondást.

A mesereprodukció

A mesemondás az irodalmi élményszerzés egyik legalapvetőbb módszere. Az előszavas mesemondás, vagyis a mesereprodukció jellegzetessége, hogy megszakítások nélkül történik az előadás. Mivel minőségi időt igényel, csak akkor szabad mesélni a gyermeknek, amikor elég időt tudunk rááldozni a meseélmény megélésére. Ha a mesélést félbeszakítjuk, az a mesei hatás (impulzus) megszakítását jelenti (Kádár, 2012, 112). Akkor is megtörhetjük a meseélményt, ha érdektelenül, unott hanglejtéssel mesélünk. Fontos, hogy mi, mesélők is kicsit gyermekké váljunk a meseszövés közben és beleéljük magunkat a mesélés adta örömökbe. Elengedhetetlen, hogy a gyermekkel felvegyük a szemkontaktust, érthetően, artikulálva beszéljünk, ezzel azt sugalljuk, hogy mi is élvezettel vesszük fel a mesélő szerepét. Akkor vagyunk igazán jó mesemondók, ha mesélés közben az egyes karaktereknél hangunkat megváltoztatva, vokális eszközöket alkalmazva a szereplőket sajátos hanghordozással ruházzuk fel (Kádár, 2012, 113, 115; Tancz, 2009, Tölgyessy, 2019, 81).  A mesemondás akkor igazán hatásos, ha fejből, emlékezetből mesélünk. Egyrészt azért eredményesebb, mert kialakítja a felnőtt–gyermek közti interperszonális kommunikációt, másrészt pedig alkalmazkodik a gyermekhez és az adott helyzethez is (Bettelheim, 1985, 158). A mesereprodukció során továbbá fontos a rituálé kialakítása, mindennapos tevékenység kell, hogy legyen kisgyermekkorban. A mesehallgatás során a gyermek koncentrációja fejlődésen megy keresztül. Már nemcsak véletlenszerűen figyel a felnőtt szavára, hanem tudatosan. A mesehallgatás ezért formálja a gyermek a figyelmét, gondolkodását, aktivizálja a képzelőerőt, melynek hatására a gyermekben a szöveg hallatára belső képek képződnek (Bujdosóné, 2017, 76−77).

A meseprodukció

A meseprodukció abban tér el a -reprodukciótól, hogy a történet előadása valamilyen kreatív módszer alkalmazásával, gyakran segédeszköz bevonásával történik. Különösen fontos, hogy a meseprodukció során a gyermek elsősorban nem hallgatóként, hanem szereplőként, produktívan tevékenykedik (Tancz, 2009). Az elkövetkezendő sorokban az egyes meseprodukciós metódusok bemutatása olvasható.

• A gyermek önálló mesemondása

A gyermek élőszavas, önálló mesemondása egy már ismert mese újramesélését jelenti. A gyakori mesemondásnak és ismétléseknek köszönhetően a gyermek felidézi a mese történéseit, és beszédében felhasználja a mesék nyelvi fordulatait, kifejezéseit. A nevelő és fejlesztő szerepének köszönhetően a gyermek szókincse gazdagodik, ezáltal választékosan beszél. E módszer nagy szerepet játszik a gyermek anyanyelvi-kommunikációs nevelésében. A gyermek egyéni meseprodukálása akkor eredményes, ha ismeri a mese tartalmát, ez pedig csak úgy lehetséges, ha már számtalanszor hallotta a történetet. Fontos megjegyezni, hogy a meseválasztás életkorhoz kötött, figyelembe kell venni a gyermek értelmi szintjét, szókincsét. Először csak rövidebb és egyszerűbb mesékkel érdemes kezdeni az ösztönzést (Tancz, 2009; Bujdosóné, 2017, 82).
 

• Mesefolytatás

A mesefolytatás módszer alkalmazása során a pedagógus hozzákezd a már ismert, gyakorta hallott meséhez, majd a gyermekek egy-egy mondattal folytatják a történetet. A meseszövés jellegzetes variánsa a láncmesélés. Célja a verbális kifejezések, alkotóképesség, emlékezet fejlesztése (Tancz, 2009; Bujdosóné, 2017, 82).

• Mesebefejezés

A mesebefejezés felhasználásakor a pedagógus arra ösztönzi a gyermeket, hogy a már ismert vagy kitalált mese lezárását saját ötletei alapján, szabadon alkossa meg. Ebbe a folyamatba a gyermek önszántából kapcsolódik be: vagy mesemondóként, vagy mesehallgatóként. A gyermek a már ismert meseformulák felhasználása segítségével fejleszti emlékezőképességét és szókészletét. A kitalált történetek aktivizálják a gyermek képzelőerejét. A mesélés irányítójának ügyelnie kell arra, hogy a gyermek mondatai összefüggően kövessék egymást, mellőzve a szóismétlések használatát. Elakadás esetén kérdésekkel segíthetjük a folytatást. A mese logikája óvodáskorban megköveteli a pozitív befejezést: ha a gyermek negatív befejezést alkot, annak hátterébe pszichológiai okok lehetnek (Tancz, 2009; Bujdosóné, 2017, 83).

• Mesealkotás

Az óvodások játékaiban gyakran szerepelnek a mesehősök, akiket megjeleníthetünk képpel, bábbal vagy makettfigurával. A módszer használata során az óvónő vagy a gyerekek kiválasztanak egy mesehőst. A gyermekek feladata az, hogy egy történetet találjanak ki a kiválasztott karakterről. A gyermek képzelete és kreativitása hozza létre a mesét.  Az óvópedagógus tehet fel egyszerű kérdéseket a szövegalkotás közben, melyek ösztönözhetik és irányíthatják a történet cselekményét. A mesealkotás gazdagítja a gyermek szókincsét, fejleszti a szövegalkotását, szövegértését, beszédgyorsaságát és a folyamatos beszédet (Tancz, 2009; Bujdosóné, 2017, 83).

• Mesestrukturálás

A mesestrukturálás azt jelenti, hogy az óvópedagógus által előadott szövegbe a gyermekek fantáziájuk és kreativitásuk hozzájárulásával új eseményekkel, cselekményekkel, karakterekkel, jellemvonásokkal módosítják a mese tartalmát gondolatban és szóban is egyaránt. A mesestrukturálás során is alkalmazhatóak a segítő, irányító kérdések a pedagógus jóvoltából (Tancz, 2009; Bújdosóné, 2017, 83).

• Mesemondás vizuális elemek segítségével

E módszer alkalmazása során a mesélés közben a következő szemléltető eszközöket alkalmazhatjuk:

1. Képeskönyv – A képeskönyv kevés szóval, dominánsan vizuális nyelvet alkalmazva mesél el egy történetet. A kép és a szöveg között mellérendelt viszony alakul ki, kiegészíti egymást a kettő, a kép nemcsak díszítő elemként szolgál, hanem önálló jelentések hordozója. Lapozás közben ugyanúgy megfigyelhetők az egyes részletek, kapcsolódások, a képről való mesélés spontán, nem előre megtervezett. A képeskönyvek típusai közé soroljuk például: a babakönyveket, lapozókat, leporellókat (Tancz, 2019, 395).
2. Mesekártya és mesetérkép – E két eszköz külsőre különbözik egymástól: míg a mesekártya egy kisebb méretű, téglalap alakú kártya, mely a mese karaktereit, tárgyait, figuráit ábrázolja, addig a mesetérkép egy nagyobb méretű rajz, amely az adott történet fontosabb jeleneteit illusztrálja. E két eszköz elősegíti a fejből mesélést, a mesék memorizálásának, egyes cselekmények felidézésnek folyamatát (Kormos, 2021).
    

3. Mesekő – A mesekövek sima felületű, lapos kövek, melyek mesebeli szereplőket, állatokat, hétköznapi tárgyakat ábrázolnak. Nem kapcsolódik hozzájuk meghatározott történet, a gyermek szabadon, fantáziája segítségével hozza létre a mesét, amit mi, felnőttek, kérdések segítségével irányíthatunk. Minden kőnek van egy története és az érdekesség benne az, hogy minden gyermek másképp mesél el egy történetet egy-egy kőről (Currie, 2020).
4. Papírszínház – A papírszínház japán eredetű, japánul kamishibai. A „kami“ a papírt, a „shiba“ pedig a színházat jelenti. Ez az eszköz a mesekönyveket egy fakeret és nagyméretű illusztrációk segítségével alakítja színházzá. A narrátor a közönség felé fordulva egy fakeretbe, meghatározott sorrendbe csúsztatja az illusztrációkat, melyek a mese egy-egy epizódjait jelenítik meg. Ezeknek a képnek a hátoldalán található egy rövid szöveg, amit az előadó olvashat is, de célirányosabb, ha fejből mondja a mesét. A megjelenített epizódok egyszerűek, nem annyira kidogozottak, ennek köszönhetően a belső képalkotás folyamata a gyermekben felerősödik. Az élőszavas mesemondás és a vizuális elemek kapcsolata teszi színházi élménnyé az előadást (Simon, 2019, 347−348; Tancz, 2019, 396).

• Bábjáték

Bábozás során bábok segítségével elevenítjük fel, meséljük el a mese cselekményét történéseit. A bábjáték igencsak népszerű módszer a mesék felidézésére, a meseélmény újraélésére vagy -alkotására. A bábozás módszere a kevés szereplős, fordulatos cselekményű mesék felelevenítésére alkalmas. A bábuval a gyermek azonosulni tud. Komplex élményt nyújt a gyermek számára, fejleszti az érzelmi intelligenciát, a beszédképességet és a motorikus készségeket is. Improvizációra, kreativitásra ösztönzi a gyermeket. A bábtechnikák (mint például az asztali, tálcás, paraván mögötti bábájáték) és a bábfajták (mint az árny-, tárgy-, fakanál-, henger-, kesztyű-, ujj-, zacskóbáb) számos megnyilvánulási formával rendelkeznek (Tancz, 2019, 398). Ezek a kellékek mind jótékony hatással vannak a gyermek kreativitására, fejlődésére. Segítik a szövegalkotás megalapozását, majd későbbiekben a beszéd fejlődését és a szókincs gyarapodását. Kapcsolatot teremtenek a vizuális és szóbeli ismeretek között, ezáltal a gyermek hatékonyabban tudja értelmezni a kép mondanivalóját, az ismert mesékből akár egy új történetet is létrehozhat a vizuális elemek segítségével (Tancz, 2009; Tancz, 2019, 395).