2025. május-június, XXXII. évfolyam, 9–10. szám, ISSN 2729-9066

A cikk letöltése PDF formátumban

 
Récsei Noémi

Bezzeg a mai fiatalok!

Valószínűleg mindannyian hallottuk már ezt a kifejezést, amelyet sokszor egyfajta szomorkás, keserédes nosztalgiával, de gyakran egy adag bírálattal is mondanak az idősebb generációk, amikor a mai fiatalok viselkedését, szokásait és életmódját próbálják összehasonlítani a saját fiatalságukkal. A mondat mögött ott van az a hit, hogy a mostani fiatalok mások, mint régen voltak, hogy a mai világ valahogy elromlott, és mi, a „régi” generáció, valahogy jobban tudtuk, mi a helyes. Vajon tényleg olyan nagy a különbség, ahogyan azt sokan hiszik? Nem csak az idők változása és a különböző körülmények azok, amelyek formálják a fiatalokat, és nem az ő hibájuk, hogy másképp gondolkodnak, élnek, mint a szüleik? A kérdés, amit érdemes feltenni: Mit tanulhatunk egymástól, és hogyan érthetjük meg jobban a különböző generációk értékrendjét, tapasztalatait és kihívásait?

Az interjúban Horváth Dávid szociológus és digitálisgeneráció-szakértővel folytatott, közönség előtti beszélgetés írott változata olvasható. A beszélgetés során számos olyan fontos téma került terítékre, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan alakultak ki a jelenlegi generációs különbségek, és miért érdemes odafigyelnünk a fiatalok szempontjaira.

Mit gondolsz, mivel magyarázhatók az – olykor szakadéknyi – különbségek a generációk között? 

• Leginkább a történelmi, társadalmi és technológiai változások következményeként magyarázhatók. Minden korosztály a saját időszakának gyermekeként formálódik, és ez a formálódás nem csupán a családi neveltetés vagy a személyes tapasztalatok hatására történik, hanem azon globális és lokális események nyomán, amelyek a világot éppen akkor és éppen úgy alakítják. Bármely generációhoz tartozunk, a mi szemszögünkből talán természetesnek tűnik, hogy mi vagyunk azok, akik birtokoljuk az igazságot, hiszen a tapasztalataink, vágyaink és problémáink által értelmezzük a bennünket körülvevő világot. Azonban a mai fiatalok más környezetben, más kihívásokkal küzdve nőnek fel, mint az idősebbek, így joggal látják másképp a világot, mint mi. Soha nem élt együtt annyi generáció, mint ma: az élet gyors üteme, a gazdasági és társadalmi változások, valamint a digitális technológia fejlődése mind arra késztetnek – és kényszerítenek is – minket, hogy közelebbről találkozzunk egymással, megértsük a másik nézőpontját.

Ahogy te is említed, soha nem élt együtt annyi generáció, mint ma. Mégis mennyi az annyi? 

• Nos, ha konkrét számokkal kéne válaszolni, akkor általában öt generáció él együtt mostanában – vagy legalábbis létezik egymás mellett. Ott van először is az úgynevezett veterán generáció, vagyis a háború alatti és utáni nemzedék, akik még mindig aktívan részt vesznek a családi életben, aztán jönnek a baby boomerek, a szüleink nemzedéke (a válaszadó saját generációjaként az Y generációra utal, onnan értelmezi a szülei generációját – a szerz. megj.), akik nyugdíjasként sem állnak meg, hanem épp túrákat szerveznek vagy unokát pesztrálnak. Utánuk jön az X generáció, akik egyszerre próbálnak helytállni a munkahelyükön, a családjukban, és közben valahogy magukat is megtalálni. Aztán ott vannak az Y generációsok, akik már saját családot alapítanak, és közben a digitális világ úttörői is egyben. Őket követi a Z generáció, akik gyakorlatilag kizárólag az online élet és a közösségi média univerzumában nőttek fel. A legkevesebbet kutatottak az alfa és a béta generáció tagjai, akiknek legjellemzőbb sajátossága, hogy a szülői figyelemért, a szülői szemkontaktusért kell naponta megküzdeniük. A legutolsó generáció szülötteit már a mesterséges intelligencia veszi körül, szinte minden lépésüket formálva és befolyásolva. Ők azok, akik számára a mesterséges intelligencia nem egy futurisztikus technológia, hanem a mindennapjaik szerves része: a játékok, az oktatás, a kapcsolattartás és akár az otthoni háztartási eszközök működtetése is ezen alapul. Míg az előző generációk rácsodálkoztak egy-egy okoseszköz képességeire, a mostani kisgyerekek természetesnek veszik, hogy a mesterséges intelligencia válaszol a kérdéseikre, segít a döntések meghozatalában.

Szakértőként számodra mi a legérdekesebb a téma kapcsán? 

• Talán az, hogy ezek a generációk tényleg találkoznak is egymással személyesen vagy a virtuális világban, ez az egyik legizgalmasabb része a mai életnek. Míg régen talán két generáció tudta átadni egymásnak a stafétát, most legalább öt különböző perspektíva van az asztalnál. Gondoljunk csak bele: az egyik sarokban a nagyszülő meséli a háborús történeteket, a másikban a szülő próbálja megérteni, miért olyan fontos a TikTok-trendek követése, miközben a legkisebbek a mesterséges intelligenciával diskurálnak, mintha az is egy családtag lenne. Ha jól csináljuk, ez hatalmas erőforrássá válhat, mert mindannyian tanulhatunk valamit a másiktól. A fiatalok friss szemléletet és technológiai magabiztosságot hozhatnak, az idősebbek pedig bölcsességet, életbátorságot és türelmet adhatnak cserébe. Persze, néha egy-egy vita közepette elfelejtjük ezt – például, amikor nem értjük, miért nem értik a nagyszülők a távirányító működését –, de hát kinek nincsenek generációs konfliktusai? És talán pont ezek az apró, hétköznapi súrlódások azok, amik igazán emberivé teszik ezt az együttélést.

Mindannyian ugyanazon dolgozunk: hogy megértsük egymást, és valahogy közösen boldoguljunk ebben a folyton változó világban. Hogy lehetséges ez? 

• Az első lépés az, hogy elismerjük: senki sem születik úgy, hogy mindenre tudja a választ – se a fiatalok, se az idősebbek. Az élet tulajdonképpen egy nagy csapatjáték, és ha minden generáció a maga „szakterületén” teszi hozzá a legjobbat, akkor van esélyünk arra, hogy közösen lavírozzunk a kihívások között. A kulcs a kommunikációban rejlik: itt arról van szó, hogy meghallgassuk egymást, mégpedig figyelemmel és szeretettel. Néha már az is nagy lépés, ha nem ugrunk rá azonnal a másik véleményére, hanem először megpróbáljuk megérteni és mérlegelni azt. Arról is érdemes közösen gondolkodni, hogy először van a világon olyan, hogy az idősebb is kénytelen a fiatalabbtól tanulni. Gondoljunk bele: mióta világ a világ, az idősebbek voltak azok, akik átadták a tudást, a tapasztalatot, a „hogyan kell csinálni”-kat, míg a fiatalabbak tágra nyílt szemmel figyeltek és tanultak. Most azonban, a technológiával átszőtt korban, a világ szinte egy pillanat alatt megváltozott, és az a tudás, amivel a fiatalok már-már ösztönösen rendelkeznek – legyen szó okostelefonokról, közösségi médiáról vagy mesterséges intelligenciáról –, egyszerűen nélkülözhetetlenné vált az idősebbek számára is. Ez persze furcsa helyzetet teremt. Hirtelen a nagyszülők kérdeznek a gyerekektől, s nem fordítva. De ez valójában csodálatos lehetőség: a tanulás kétirányú utcává válik.

Miért bezzegel minden generáció? 

• Azért, mert ez az emberi természet egyik legegyszerűbb és legősibb reflexe: a múltunk mindig egy kicsit szebbnek, jobbnak, tisztábbnak tűnik, mint a jelen. A „régi szép idők” valahogy mindig ott lebegnek az emlékeinkben, ahol minden kicsit lassabb, egyszerűbb és – legalábbis mi úgy hisszük – érthetőbb volt. Az idő megszépíti a nehézségeket, és mire emlékké válnak, már csak a jobb, kellemesebb részei maradnak meg. Az meg, hogy a fiatalokat mindig egy kicsit másnak és lázadónak látjuk, talán azzal magyarázható, hogy ők mindig valami újat hoznak, ami elsőre kicsit idegen, sőt néha ijesztő is lehet. De ha jobban belegondolunk, a bezzegelés valójában generációs kapocs is. Ez az a folytonosság, ami összeköt minket, mert minden generáció egyszerre bezzegelt és bezzegelték őket is. Az idősebbek kritikája gyakran nem is rosszindulatból fakad, hanem abból, hogy próbálnak kapaszkodni abba a világba, amit ismertek, miközben a fiatalok már valami teljesen mást építenek. És; igen, ez néha konfliktusokat szül, de közben ott rejlik benne a kíváncsiság is: „mi lesz ebből, vajon ők hogyan fogják megoldani?”

Közönségkérdésként felmerült, hogy mennyire menti fel a viselkedésünket, életmódunkat az, hogy egy bizonyos generációhoz tartozunk? Nem válik-e csapdává az a kijelentés, hogy „én ezt nem érthetem, hiszen egy másik generációhoz tartozom”? Mit lehet ez ellen tenni? 

• • Amennyiben őszinték akarunk lenni, ez valóban kétélű dolog. Egyrészt teljesen természetes, hogy a generációnk formálja az értékrendünket, a világhoz való viszonyunkat, és időnként ez megnehezíti, hogy megértsünk bizonyos változásokat vagy új szokásokat. Másrészt viszont, ha ezt kifogásként használjuk, az könnyen kényelmes menedékké válhat, ami megakadályozza, hogy nyitottak legyünk a világra – és egymásra. Az, hogy valaki egy másik generációhoz tartozik, nem kellene, hogy mentség legyen arra, hogy ne próbáljon meg kapcsolódni vagy megérteni valamit. A „mi ezt nem így csináltuk” vagy az „ezt én nem érthetem” típusú kijelentések valójában a párbeszéd végét jelentik, pedig valójában a megértés épp ezek után kezdődhetne. Mit lehet ez ellen tenni? Elsősorban kíváncsinak kell maradnunk – minden korban, minden generációban. Kérdezni, hallgatni, és akár tanulni a másiktól nem szégyen, sőt, ez az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük a generációk közti szakadékot. Persze, ez nem mindig könnyű: kell hozzá türelem, néha humor is, hogy ne vegyük túl komolyan a saját sérelmeinket vagy a nehézségeinket. De ha képesek vagyunk a „nem értem” kijelentést a „mesélj róla” kérdéssé formálni, azzal máris nagyot léphetünk előre. Végső soron nem az a cél, hogy mindenki mindenkit azonnal megértsen, hanem az, hogy legalább megpróbáljuk. Mert az igazi különbség nem a generációk között van, hanem aközött, hogy hajlandóak vagyunk-e tanulni egymástól, vagy inkább kényelmesen hátradőlünk a saját igazunkban. Az utóbbi ugyanis nemcsak kényelmessé, de idővel magányossá is tesz.

 
Forrás: A szerző archívuma
 

Vissza a tartalomjegyzékre