2026. január–február, XXXIII. évfolyam, 5–6. szám, ISSN 2729-9066

A cikk letöltése PDF formátumban

 

Neszméri Tünde

Középpontban a népzene és a népdal

 

Lezárult a Bíborpiros szép rózsa tizennegyedik évada, amely a népdalénekesek, a népdalkörök, a népi hangszerszólisták és a népi hangszeres együttesek számára kétévente meghirdetett vetélkedő. A Bíborpiros szép rózsa az 1968-ban indult Tavaszi szél vizet áraszt népzenei vetélkedő hagyományaira épít.

A kétévente megszervezett verseny többfordulós, a regionális megmérettetés után az országos elődöntőn mutatták meg tudásukat a versenyzők. Két korosztályi kategóriában versenyezhettek a hagyományőrzők: az alapiskolás és a felnőtt kategóriában. Ez utóbbiba a középiskolások is beletartoznak.

Takács Ottó főszervező, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója kérdésünkre elmondta: idén 145 produkcióval 880 versenyző indult. A döntőn 57 előadás hangzott el, s 420 hagyományőrző lépett színpadra. Az intézet a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából szervezi meg a vetélkedőt. A versenyen nagyon sok csemadokos csoport vesz részt minden alkalommal.

A Bíborpiros szép rózsa országos döntője 2025. november 15-én került megrendezésre Dunaszerdahelyen. Az ünnepélyes megnyitón Kaszás Kornél műsorvezető köszöntötte a vendégeket, majd Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere és Mézes Rudolf, a Csemadok regionális alelnöke szólt lelkesítően a versenyzőkhöz.

 

 
Forrás: A szerző archívuma
 

A verseny két helyszínen zajlott. A délutáni ünnepélyes eredményhirdetésen Kaszás Kornél üdvözölte a versenyzőket, és ismételten bemutatta a zsűrit, megköszönve a munkájukat. A felnőtteket Borsi Ferenc, Pelle Andrea, Sipos Anna, Kevický Péter, Kneifel Imre és zsűrielnökként Ifj. Horváth Károly zsűrizte. Az alapiskolás korosztályt is szakmai zsűri értékelte: Laposa Julcsi elnök mellett B. Tóth Katalin, Nagy Vivien, Nagy Iván és Szabó János dolgozott.

Az eredmények kihirdetése előtt Laposa Julcsi elmondta: ez nem is verseny volt, hanem a népdal és a népzene ünnepe, és legfőképp a hagyományoké. Kifejtette: öröm számára, hogy ezekből a gyerekekből sugárzott a szeretet és a lelkesedés, valamint az alázat. Ifj. Horváth Károly is szólt a versenyzőkhöz: köszönetet mondott mindenkinek, aki ezt a nagyszerű alkalmat segítette munkájával. Horváth Károly szerint Ág Tibor öröksége méltó helyre került, hiszen a dalokkal és a nyelvezettel az énekesek ápolják a magyar hagyományt. A versenyzőkhöz Farkas Márta, a Vass Lajos Népzenei Szövetség ügyvivő elnökhelyettese is szólt.

 

 
Forrás: A szerző archívuma
 

A Csemadok országos elnöke, Kiss Beáta is köszönetet mondott. Az elnök kifejtette: a Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő legfontosabb küldetése, hogy a népdalkincset a felvidéki magyar kultúra középpontjába helyezze, hogy megbecsüljük azokat, akik a népzenét művelik. Köszönjük, hogy az idősebb hagyományőrzők megtanítják a gyerekeknek ezeket a dalokat.

A beszédek után következett a díjátadó. A díjazottak listáját a Csemadok honlapján olvashatják (https:​//csemadok​.sk​/xiv-biborpiros-szep-rozsa-2025-eredmenyek/)

A kiemelt aranysávos versenyzők meghívást kaptak a Vass Lajos Népzenei Verseny 16. Kárpát-medencei döntőjére is. Díjat adott át Havasi Dániel, a Dr. Havasi János Kulturális és Közéleti Alapítvány kuratóriumi elnöke is.

A rendezvényen közös mulatás is volt, zengett a kultúrház a csodálatos magyar népdaloktól. A 14. Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő országos döntője himnuszunk közös eléneklésével zárult.

 

 
Forrás: A szerző archívuma

 
Vissza a tartalomjegyzékre