2024. szeptember–október, XXXII. évfolyam, 1–2. szám, ISSN 2729-9066

 
Tóth Mónika

Visszatekintés a 2023/2024-es tanév Katedra Irodalomversenyének országos döntőire

 

„Olvasni jó, de gondolkodni még jobb!” – ez a József Attila-gondolat lengte körül a június 7-én és 10-én szervezett Katedra Irodalomverseny országos döntőit, melyet a versenybe bekapcsolódott I. (5–6. osztályt látogató) és II. kategóriás (7–9.-es) tanulók számára szervezett a Katedra Polgári Társulás. Mindkét döntőnek immár harmadik alkalommal a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara és Pedagógiai Kara adott otthont.

Az országos megmérettetésre az a 20-20, háromfős csapat kapott meghívást, amely a négyfordulós levelezős versenyben a legjobban teljesített. A versenyzők a következő iskolákból érkeztek: Juhász Gyula Alapiskola (Léva), Szombathy Viktor Alapiskola (Feled), Tompa Mihály Alapiskola (Rimaszombat), Szenczi Molnár Albert Alapiskola (Szenc), Móra Ferenc Alapiskola (Nyékvárkony), Gregorits Lipót MTNY Alapiskola (Jóka), Palásthy Pál Egyházi Alapiskola (Palást), Corvin Mátyás Alapiskola (Somorja), Munka Utcai Alapiskola (Komárom), Széchenyi István Alapiskola (Felsőszeli), Czuczor Gergely Alapiskola (Érsekújvár), Farnadi Alapiskola, Mariánum Egyházi Iskolaközpont (Komárom), Szabó Gyula Alapiskola (Dunaszerdahely), Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont (Gúta), József Attila Alapiskola és Óvoda (Vásárút), Alapiskola Dunamocs, Alapiskola Nyárasd, II. Koháry István Alapiskola (Fülek), Feszty Árpád Alapiskola (Ógyalla), Vámbéry Ármin Alapiskola (Dunaszerdahely), Alapiskola Zselíz, Kováts József Alapiskola (Bátorkeszi), Nagymagyari Alapiskola, Corvin Mátyás Alapiskola (Gúta), Tompa Mihály Református Gimnázium (Rimaszombat), Alapiskola Lakszakállas.
 


A versenyző csapatok és felkészítőik
Fotó: Matuš Dóra
 

A Katedra Irodalomverseny I. kategóriájának olvasmányát Sara Pennypacker Pax című meseregénye alkotta. Az állatregény egy szívbe markoló történet a hűségről, összetartozásról. Az írónő Peter és Pax lenyűgöző barátságát tárja elénk, akiket a sors elszakít egymástól, de a kisfiú és rókája minden nehézséget leküzd, hogy újra egymásra leljenek. A döntő hét feladatsora ehhez a műhöz kapcsolódott. A II. kategória diákjai  Lois Lowry művével, Az emlékek őrével ismerkedhettek meg. A könyv elnyerte az Amerikai Gyermekkönyvtárosok Szövetségénak díját, a Newbery Medalt. Az írónő ifjúsági regénye egy olyan társadalomról szól, mely elnyomja az emlékeket, a jókat és rosszakat egyaránt. Ebben a társadalomban nincs háború, éhezés, sem fájdalom. Első pillantásra tökéletesnek tűnik, de a felszíni tökéletesség szörnyűségeket rejt. A mű hangulata, cselekményének feszültsége lebilincseli az olvasót, lehetőséget kínál a regény továbbgondolására, megvitatására. A hat feladatból álló döntő Lowry művének játékos-kreatív feldolgozását tartalmazta. A magas pontszámok bizonyították mindkét kategórián belül a diákok kiváló felkészültségét.

A Katedra Polgári Társulás arra törekszik, hogy versenyfeladatok megoldását követően, jutalomképpen kulturális élményben részesítse a versenyzőket. Az idei döntőn az I. kategóriásokat Arizóna minimál zenekar 15 év Arizónában című koncertje szórakoztatta, a II. kategóriásokat pedig a nyitrai egyetemistákból álló Nyekkencs zenekar hívta meg egy jó hangulatú, színvonalas, zenés időutazásra.
 


Arizóna minimál
Fotó: Matuš Dóra
 

A döntők csúcspontját az ünnepélyes eredményhirdetés jelentette. A 28. versenyévfolyam I. kategóriájában pontazonosság miatt két győztese is lett a döntőnek: a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola DRK csapata (Csonga Dóra, Fazekas Róza, Stern Hanna) és feledi Szombathy Viktor Alapiskola Szuper hármas (Máté Jázmin, Radič Alexandra, Plešivčák Gabriella) elnevezésű triója. A dunaszerdahelyi diákok felkészítő pedagógusa Kiss Éva volt, a feledi Szuper hármasok pedig Zagyi Beáta tanító néni mentoroláltjai. A második helyen a Bagoly csapat végzett (Nagy Noémi, Molnár Lilien, Farkas Barnabás), a Tompa Mihály Alapiskolából, Madarász Enikő felkészítésével. A dobogó harmadik fokára a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Vörös rókák csapata (Sánta Ráhel, Sánta Dorottya, Vyšehradská Hanna) állhatott fel, felkészítőjük Kálosi Gabriella volt.
 


Osztott 1. helyen végzett a feledi Szombathy Viktor Alapiskola Szuper hármas csapata, felkészítőjük Zagyi Beáta
Fotó: Matuš Dóra
 

Osztott 1. helyet szerzett a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola DRH csapata, felkészítőjük Kiss Éva
Fotó: Matuš Dóra
 

A II. kategórián belül a verseny első díját a Tompa Mihály Alapiskola Future nevű csapata, azaz Ádám Gábor, Danyi Noel, Kovács Noémi szerezte meg, akiket Mács Gyöngyi tanító néni készített fel. A második helyen szintén a Tompa Mihály Alapiskola diákjai végeztek. Lukács Veronika tanító néni mentoráltjai – Farkas Krisztina, Mács Arina Sára, Molnár Tamás – a Grillázsos kufli kupec csapatot alkották. A dobogó harmadik fokára a Bengák csapata állhatott, melynek tagjai – Bachman Krisztián, Matusek Dorina, Schiller Balázs – a komáromi Munka Utcai Alapiskolát képviselték. Őket Goda Turcsányi Gabriella tanító néni készítette fel a megmérettetésre. Szeretettel gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítő pedagógusnak.
 


A Tompa Mihály Alapiskola Future nevű csapata felkészítőjükkel, Mács Gyöngyivel
 

A 2023/2024-es versenyévfolyammal kapcsolatos összes információ a Katedra Irodalomverseny honlapján, itt érhető el: https://​katedra.sk​/versenyek​/archiv​/irodalom-​2023-​2024/. A verseny a Szlovák Köztársaság Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Ifjúsági Minisztériuma, a Womanpress Kiadó és az Andrej Bagar Színház támogatásával valósult meg. A résztvevők étkezéséhez a Minit cég járult hozzá.

 
Vissza a tartalomjegyzékre