Katedra Alsó tagozatos verseny – 2021/2022

A Katedra Alsó Tagozatos Verseny levelezős részének értékelése

 

Kedves Gyerekek és Pedagógusok!
Elsősorban a kis olvasókhoz szeretnék szólni. Mire a választott könyvünk végére értünk, Laciék már az új tanévet is megkezdték. Számotokra azonban egyelőre a 2021/2022-es tanév Katedra-versenyének levelezős szakasza fejeződött be. Vár még rátok néhány dolgos hónap, amihez sok erőt és kitartást kívánok! Hamarosan ti is élvezhetitek a jól megérdemelt, élményekkel és kalandokkal teli nyári szünetet és ha olvasni szottyan kedvetek, ajánlom figyelmetekbe Faragó Laci hajónaplóját, a Szeleburdi család c. naplóregény folytatását.
Engedjék meg, hogy néhány szóban értékeljem az idei verseny levelezős fordulóit, összegezzem az észrevételeimet, meséljek a személyes élményeimről. A tanév elején izgatottan várom, hány iskola/pedagógus/csapat regisztrál a versenybe, az ország mely részéről ismerkedhetek meg újabb nevekkel, csodálatosabbnál csodálatosabb pedagógusokkal, akik sokszor erejükön felül dolgoznak kis csapataikkal, még a mostani nehéz helyzetben is. Idén azt tapasztaltam, tanárok és kisdiákok egyaránt már beleszoktak a járvány okozta körülményekbe, sokkal könnyedebben vették az akadályokat, nem ijedtek meg, ha karanténba kerültek és időt veszítettek. Tudom, sokan szívesebben adtak volna bele a munkába még többet, dolgoztak volna kifinomultabban és pontosabban, de higgyék el, az én „elvárásaimat” így is felülmúlták. Ámultam a frappáns megoldásokon, az ízlésesen kidolgozott feladatlapokon, a gyönyörű képzőművészeti alkotásokon és olvadoztam a kedves üzenetektől. A verseny végére mindig azt érzem, hogy egy kis családdá váltunk, ami talán a járványhelyzetnek is köszönhető. Sokkal gyakrabban lépünk kapcsolatba akár e-mailben, akár telefonon. Köszönöm, hogy ilyen fantasztikusan együttműködnek velem!
Az alsó tagozatosoknak meghirdetett Katedra-versenybe idén 28 iskolából 42 pedagógus 58 csapata kapcsolódott be. Versenyszervezői pályafutásom alatt ebben a tanévben dolgozhattam a legmagasabb számú csapattal. Nagy örömömre szolgált, hogy országszerte ennyi kisdiák és pedagógus olvassa velem együtt Bálint Ágnes kedves történtét.
Az online felületnek köszönhetően hamarabb elértek Önökhöz a feladatok, s így hozzám is a megoldások. A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a téli hónapok beköszöntével, a 2. forduló beküldése után kezdődtek a határidős problémák. Néhány csapat kivételével szinte mindenki kért és kapott pár nap haladékot. A versenyt időközben, a zord körülmények miatt, 3 csapat kényszerült feladni.
A mellékelt táblázatban jól látható, hogy a verseny szoros volt. Az idei verseny maximális pontszámát (333) egy csapatnak sem sikerült elérni, azonban az említett pontszám felén mindenki túlteljesített. A jutalompontok gyűjtögetése pontegyenlőség esetén könnyen segített a sorrend felállításában, ezeknek a döntőn is fontos szerepük lehet. A számos kreatív megoldás, az esztétikailag kifogásolhatatlan művek mellett viszont minden évben a feladatok teljes, pontos megoldása a legfontosabb. Az elkészült műveket remélhetőleg idén kiállíthatom a döntő helyszínén, illetve a legtöbb hamarosan a honlapon is megtekinthető lesz.
A verseny döntőjébe a legtöbb pontot elért (sárga mezőben feltüntetett) 15 csapat kerülhet be. A vastag vonalat azonban a 18. hely után húztam meg, mivel a szabályzat meghatározza, hogy minden felkészítő pedagógus egy csapattal vehet részt a döntőn.
Amennyiben a közegészségügyi helyzet engedi, a döntő megszervezésére valószínűleg júniusban kerülhet sor. A részleteket április végéig közöljük a honlapon. Kérem Önöket, kövessék figyelemmel a verseny oldalát!
Minden kedves kollégának és tanulónak köszönöm a versenybe fektetett sok munkát, a precíz feladatmegoldásokat és hogy együtt olvashattunk, dolgozhattunk! Szívből gratulálok minden versenyzőnek, legfőképp a döntőbe bejutottaknak. A tanév hátralévő részére sok sikert, kitartást, örömteli tanulást és élményt kívánok szeretettel!

 

Mgr. Herdics Kalocsányi Mónika, a Katedra Alsó Tagozatos Verseny koordinátora

A Katedra Alsó Tagozatos Verseny országos döntője

Június 13-án a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karán és Közép-európai Tanulmányok Karán zajlott le a Katedra Alsó Tagozatos Verseny országos döntője.
Hétfő reggel, telis-teli izgalommal léptem be egykori iskolám kapuján, talán egy aprócska félelem is volt bennem. Hosszú idő telt el azóta, hogy legutóbb személyesen állhattam a kollégák és a gyerekek elé. Az előző tanévben csak online felületen találkoztunk, s most felbecsülhetetlen volt ott állni a gyerekzsivajtól hangos teremben, látni a mosolygó arcokat, bátorítóan megsimítani egy-egy vállat. Ezek az aprócska dolgok idén még értékesebbé váltak számomra.
A verseny témáját Bálint Ágnes Szeleburdi család című műve képezte. A szeptembertől februárig zajló levelezős fordulókon 58 csapat mérte össze a tudását, ezek közül a legjobb eredményt elért 15 csapat, vagyis 44 (a három fős csapatok közül az egyikben ketten versenyeztek) alsó tagozatos tanuló nyert a döntőbe meghívást. Sajnos a Király­révi Olvasók csapata nem tudta vállalni a döntőn való részvételt, így az ő helyüket a soron következő Alsó­szeliről érkező Olvasó Csodacsapat vette át. A következő települések alapiskoláiból érkeztek a tanulók és a felkészítő pedagógusok: Pozsony­eperjes, Nyárasd, Diós­förgepatony, Farkasd, Felső­szeli, Nagy­megyer, Losonc, Nyék­várkony, Kéty, Farnad, Csata, Alsó­szeli, Érsek­újvár.
A döntőn hét feladat megoldására került sor. Ezek többsége az előzetes ismeretekre és szövegértésre irányult. Minden feladat játékos formában kérte számon a gyerekek tudását, akik keresztrejtvényt és kódokat fejtettek meg, kiemelt szövegrészeket rendeztek időrendi sorrendbe, az olvasmány szereplőiről szerzett információkkal, régies/idegen kifejezésekkel dolgoztak.
Az országos döntőn már a legjobbak csatáztak, mégis sokan megrémültek, elkeseredtek az elsőre nehéznek tűnő feladatoktól. A tízórai szünet után egy kis énekléssel lazítottuk fel a hangulatot, így a második fordulóban a tanulók már ügyesen vették az akadályokat. Összességében kijelenthetem, hogy kellemes hangulatban telt a délelőtt.
A feladatok megoldását követően és az eredményhirdetést megelőzve, a résztvevők meghallgathatták Göbő Sándor és Anna koncertjét. A közös zeneélmény segített az eredményhirdetésre való várakozás drukkját csillapítani.
Az idei döntő dobogósai a következő csapatok lettek:
  1. Diósi Olvasópalánták csapata, tagok: Ambrus Emma, Iváncsai Levente, Soóky Dániel – Móricz Zsigmond Alap­iskola és Óvoda, Diós­förgepatony. Felkészítő pedagógus: Mgr. Sátor Tímea.
  2. A Magyar Menő Agymenők csapata, tagok: Kecskés Emma, Kósa Máté, Tóth Szabolcs – Móra Ferenc Alap­iskola, Nyék­várkony. Felkészítő pedagógus: Mgr. Nagy Enikő.
  3. Olvasó Csodacsapat, tagok: Hudec Martin, Rusznák Lóránt, Tóth Ádám – Alap­iskola és Óvoda, Alsó­szeli. Felkészítő pedagógus: Mgr. Kiss Zsuzsanna.
Minden résztvevőnek szívből gratulálunk! Még egyszer szeretném megköszönni minden kedves kollégának, kolléganőnek és tanulónak a precíz, fáradalmas, kitartó munkát! Szintén köszönettel tartozom a Katedra Polgári Társulás tagjainak és a KFE hallgatóinak, akik nem csak a javításban segítettek, hanem egyaránt voltak a jobb és bal kezem a délelőtt folyamán. Köszönetet mondok az ajándéktárgyakat biztosító Rákóczi Szövetségnek, Jókai Szín­háznak, Magyar Gyerek­könyv Fórumnak, valamint az étkeztetéshez hozzájáruló Budiš, Pierre Baguette, Kukkonia és Exata Group a.s. cégnek.
Bízom benne, hogy mindenki sok jó élménnyel gazdagodott a verseny során, és hogy valamennyiükkel jövőre is találkozom. Kívánok nagyon kellemes szünidőt, jó pihenést!
A Katedra-versenyek a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisztériuma által jóváhagyott versenyek. Köszönjük az oktatásügyi minisztérium és a Kisebbségi Kulturális Alap szakmai és anyagi támogatását, amellyel hozzájárultak a versenyek zökkenőmentes lebonyolításához.
Mgr. Herdics Kalocsányi Mónika,

Döntő Feladatok

Döntő Eredménylista