Katedra Alsó tagozatos verseny – 2024/2025

2024/2025

Kedves Gyerekek és Pedagógusok!

Örömmel köszöntök minden kedves érdeklődőt a Katedra Alsó Tagozatos Verseny 2024/2025-ös tanévében! A versennyel kapcsolatos kérdéseikre, reményeim szerint, választ kapnak a következőkben. Ha az itt olvasottakon kívűl akad további kérdésük, bátran írjanak a Kapcsolat fül alatt található e-mail-címre.

Miről szól a verseny?

A verseny fő célja, hogy a csapatok tagjai szeretettel olvassanak és vegyenek kezükbe könyvet, majd együtt, jókedvvel merüljenek el a különböző játékos szövegértési, nyelvi, matematikai feladatokban. Minden tanévben egy választott mű közös olvasására invitálom a versenyzőket és felkészítőiket. Idén a verseny témáját N. Tóth Anikó Hova tűnt a…? című meresegénye adja.

Kiknek szól a Katedra Alsó Tagozatos Verseny?

A levelezős verseny feladatai az alapiskolák 3. és 4. évfolyamos tanulói számára készülnek. Az érintett évfolyamokból várjuk a 3-tagú csapatok jelentkezését. A Katedra-versenyek szabályzata értelmében a levelezős fordulókon minden felkészítő több csapattal is dolgozhat, ám a döntőn 1 felkészítő pedagógus 1 csapattal vehet részt.

Hogyan is néz ki a levelezős verseny?

A levelezős verseny 4 fordulóból áll, melyeket szeptember, október, november és december első munkanapján teszünk közzé a honlapon. Minden fordulóban, a választott olvasmánnyal kapcsolatban, 4 fő feladatot szükséges megoldani. A fordulók során lehetőség nyílik jutalompontok gyűjtögetésére a jutalompontos feladatok megoldásával. A fordulók beküldési határideje a következő lesz:

  1. forduló – október 21.
  2. forduló – november 20.
  3. forduló – január 20.
  4. forduló – február 15.

A csapatok az oldalon található Nevezési lap kitöltésével, valamint a nevezési díj befizetésével regisztrálhatnak a versenyre. A regisztráció feltételeit és menetét a Nevezés fül alatt találják. Az egyes fordulók megoldásait postai úton vagy e-mail-en keresztül küldhetik be a Kapcsolat fül alatt található címre, a feladatlapok tetején feltüntetett beküldési határidőig.

A négy feladatlapból álló levelezős részt országos döntő zárja, ahová a legtöbb pontszámot elért csapatok kapnak meghívást.

Mit kell tudni a feladatok beküldésével kapcsolatban?

Ha egy iskolából több csapat regisztrál, postai úton csomagolhatják egy közös borítékba a feladatlapokat.

Az elektronikusan (e-mailben) beküldött megoldásokat WORD dokumentum vagy szkennelt PDF fájl formában, a következő megnevezéssel küldjék: X.forduló_FELKÉSZÍTŐ PEDAGÓGUS NEVE (teljes vezetéknév és a keresztnév kezdőbetűje)_CSAPATNÉV.
A telefonnal készített fotók minősége nem mindig megfelelő, ezért ilyen formában idén sem fogadjuk el a megoldásokat. Megértésüket köszönjük!

Mgr. Herdics Kalocsányi Mónika

A nevezés feltételei:

  1. Október 21-ig töltse ki a digitális nevezési lapot és egyben fizesse be a 15 euró/csapat nevezési díjat.
  2. Október 21-ig küldje el a Kapcsolat fül alatt található elérhetőségre az 1. feladatlap megoldásait.

 

A nevezés menete:

  1. Kérjük, a nevezés megkezdése előtt fogadja el a sütiket (Cookies), mert az elutasításuk akadályozza a regisztrációs folyamatot.
  2. Adja meg a tanuló, iskola és felkészítő tanár adatait. Abban a formában tüntesse fel a neveket, ahogyan az oklevélen szeretné látni. Kérjük, minden rubrikát hiánytalanul töltsön ki!
  3. Kérjük, külön adja meg az iskola és a felkészítő e-mail-címét és telefonszámát (a felkészítő e-mail-címére érkezik vissza a nevezés visszaigazolása).
  4. Amennyiben a tanuló iskolája nem szerepel az automatikus listán, az „Adja hozzá az adatbázisunkhoz” fülre kattintva vigye be az iskola adatait a rendszerbe.
  5. A nevezési illeték térítése KIZÁRÓLAG banki utalással lehetséges. Az alábbiakban megtalálhatja az utaláshoz szükséges adatokat. Kérjük, a regisztrációs díj térítésekor ügyeljen a pontos adatok megadására, főleg a regisztrációs kódra, mely alapján be tudjuk azonosítani a fizetést.
    Név: Katedra Polgári Társulás
    Székhely: Októbrová 1493/10, 929 01 Dunajská Streda
    IČO: 54187524
    DIČ: 2121615617
    Bankové spojenie: Prima Banka Slovensko, a.s.
    Číslo účtu IBAN: SK04 5600 0000 0080 9857 9001
    Poznámka: (a csapat/tanuló regisztrációs kódja)
    Egyszerre több tanuló/csapat nevezési díját is be lehet fizetni, amennyiben az ÖSSZES regisztrációs kódot feltüntetik az utalás során, a megjegyzés rovatban.
  6. A beküldést követően a felkészítő tanár e-mail-címére megérkezik a sikeres nevezést igazoló regisztrációs kód.
  7. A regisztrációs kódot tüntesse fel a megoldásokat tartalmazó, a verseny értékelőjének küldött összes válaszlapon/feladatlapon (ne csak az 1. forduló feladatlapján).

Figyelem! A regisztrációról szóló visszajelzés esetenként a SPAM közé kerül.

1. forduló

Megoldások - 1. forduló (letöltés)

2. forduló

Megoldások - 2. forduló (letöltés)

3. forduló

Megoldások - 3. forduló (letöltés)

4. forduló

Megoldások - 4. forduló (letöltés)

Döntő Feladatok

Feladatok (letöltés)

Döntő Eredménylista

Eredménylista (letöltés)

1. forduló



3. forduló