Vámbéry Ármin Földrajzverseny – 2023/2024

„Az ember könnyen elviseli azt, a mihez gyerekkorában hozzászokott.“

(Vámbéry Ármin)

Tisztelt Felkészítők, kedves Versenyzők!

Örömmel köszöntök mindenkit a Vámbéry Ármin Földrajzverseny megújult oldalán! E honlapon minden fontos információ megtalálható a versennyel kapcsolatban – külön fülben jelenik meg a kapcsolat, a nevezési lap, az egyes fordulók feladatai, később pedig a megoldásai is. Ezek az információk kizárólag ezen a felületen, elektronikus formában lesznek közölve.

A verseny fő célja Vámbéry Ármin és pályatársai életén, utazásain és munkásságukon keresztül, az általános és földrajzi ismeretek gyarapítása, az értő olvasás fejlesztése, térképészeti alapismeretek és készségek elsajátítása, azok fejlesztése, a kutatás iránti vágy és nem utolsósorban a kreativitás kibontakoztatása.

A vetélkedőbe a felső tagozatos, valamint a nyolcosztályos gimnázium 1–4. osztályát látogató háromfős csapatok nevezését várom. Az idei évben a vetélkedő hagyományosan négy levelezős fordulóból áll, és a legtöbb pontszámot elért tíz csapat jut tovább az országos döntőbe. A levelezős verseny eredményei és a döntőbe jutott csapatok listája a levelező fordulók végeztével kerülnek nyilvánosságra itt, a honlapon.

Iskolánként több csapat is benevezhet a versenybe, ám a szabályzat értelmében az országos döntőre egy felkészítő tanár csak egy csapatot hozhat majd. A levelezős verseny minden fordulójában hat feladat szerepel, melyek minden fordulóban egy-egy témakört ölelnek körül. Ezek a témakörök a következők: 1.) Vámbéry Ármin élete, munkássága, művei a Küzdelmeim című művének bizonyos fejezetei segítségével, 2.) Nagy-Magyarország elszakadt területei közül az idei évben Felvidék térsége, 3.) az ázsiai országok közül pedig Törökország kapott helyet. Az idei évben Vámbéry Ármin műveinek olvasása helyett az ő pályatársai kerülnek a feladatok közé, azaz a Felvidékhez köthető felfedezőkkel, utazókkal, földrajzi írókkal ismerkedünk meg fordulónként egy-egy feladat keretén belül.

A térképészeti feladatoknál mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy a térképeket térképészeti elemekkel is el kell látni: ilyen a térkép címe, léptéke (méretaránya), északi irány, jelmagyarázat, szerzőpont (elegendő a csapatnév is), melyekre minden alkalommal öt pontot tud a csapat összegyűjteni. A térképek külalakja is pontozásra kerül, melyre szintén legfeljebb öt pontot lehet térképenként bezsebelni.

Az egyes fordulók feladatai ezen az oldalon jelennek meg szeptember, október, november és december 1. munkanapján. A versenybe való regisztrációval és a nevezési díj befizetésével kapcsolatos információk a Katedra-versenyek nyitólapján olvashatók. Az egyes fordulók megoldásainak beküldési határideje a megjelenést követő hónap 20. napja. A megoldások hagyományos postai úton vagy elektronikusan küldhetők be a Kapcsolat fül alatt található címek egyikére. Javaslom a térképes feladatok megoldásait postai úton is beküldeni, hogy a külalak is megfelelő módon legyen értékelve. E helyt jegyzem meg, hogy nagyon szívesen fogadom az észrevételeket, melyeket a Kapcsolat fül alatt található elérhetőségen lehet megosztani. A regisztráció feltételeit és menetét a Nevezés fül alatt találják.

A 2023/2024-es tanévben is nagy szeretettel várom a csapatok jelentkezését, remélem, a feladatok megoldása során sok érdekességet, új információt sajátít el mindenki játékos formában!

Tóth Tibor
versenyszervező

A nevezés feltételei:

  1. Október 20-ig töltse ki a digitális nevezési lapot és egyben fizesse be a 15 euró/csapat nevezési díjat.
  2. Október 20-ig küldje el a Kapcsolat fül alatt található elérhetőségre az 1. feladatlap megoldásait.

 

A nevezés menete:

  1. Kérjük a nevezés megkezdése előtt fogadják el a sütiket (Cookies), mert az elutasításuk akadályozza a regisztrációs folyamatot.
  2. Adja meg a tanuló, iskola és felkészítő tanár adatait. Abban a formában tüntesse fel a neveket, ahogyan az oklevélen szeretné látni. Kérjük, minden rubrikát hiánytalanul töltsön ki!
  3. Kérjük, külön adja meg az iskola és a felkészítő e-mail-címét és telefonszámát (a felkészítő e-mail-címére érkezik vissza a nevezés visszaigazolása).
  4. Amennyiben a tanuló iskolája nem szerepel az automatikus listán, az „Adja hozzá az adatbázisunkhoz” fülre kattintva vigye be az iskola adatait a rendszerbe.
  5. A nevezési illeték térítése KIZÁRÓLAG banki utalással lehetséges. Az alábbiakban megtalálhatja az utaláshoz szükséges adatokat. Kérjük, a regisztrációs díj térítésekor ügyeljen a pontos adatok megadására, főleg a regisztrációs kódra, mely alapján be tudjuk azonosítani a fizetést.
    Név: Katedra Polgári Társulás
    Székhely: Októbrová 1493/10, 929 01 Dunajská Streda
    IČO: 54187524
    DIČ: 2121615617
    Bankové spojenie: Prima Banka Slovensko, a.s.
    Číslo účtu IBAN: SK04 5600 0000 0080 9857 9001
    Poznámka: (a csapat/tanuló regisztrációs kódja)
    Egyszerre több tanuló/csapat nevezési díját is be lehet fizetni, amennyiben az ÖSSZES regisztrációs kódot feltüntetik az utalás során, a megjegyzés rovatban.
  6. A beküldést követően a felkészítő tanár e-mail-címére megérkezik a sikeres nevezést igazoló regisztrációs kód.
  7. A regisztrációs kódot tüntesse fel a megoldásokat tartalmazó, a verseny értékelőjének küldött összes válaszlapon/feladatlapon (ne csak az 1. forduló feladatlapján).

Figyelem! A regisztrációról szóló visszajelzés esetenként a SPAM közé kerül.

4. forduló

Megoldások - 4. forduló (letöltés)

Kedves Versenyzők és Felkészítők!

A Katedra Polgári Társulás által szervezett Vámbéry Ármin Földrajzverseny 2023/2024-es versenyévadának levelező fordulói lezárultak. Az előző évekhez hasonlóan a négy levelező forduló hat-hat feladatot tartalmazott, melyek Vámbéry Ármin életével, utazásaival, munkásságával foglalkoztak. Fordulónként egy-egy feladattal érintettünk egy olyan ázsiai ország térségét, melynek területén Vámbéry átutazott – az idén ez Törökország volt. Hagyományosan minden forduló egy kérdése Nagy-Magyarország valamely elszakadt területére, jelen esetben a Felvidékre vonatkozott. Az eddigiektől eltérően Vámbéry Árminon kívül minden fordulóban egy-egy jelentős, magyar származású földrajzi felfedezővel, utazóval, kutatóval is foglalkoztunk. Ilyen módon kerülhettünk közelebb Benyovszky Mórichoz, Kittenberger Kálmánhoz, a Zichy testvérpárhoz, valamint Besse János Károlyhoz.

Az ismeretfeltáró kérdések mellett az idei tanévben is fontos szerephez jutottak a kreativitást igénylő és a gyakorlati térképészeti képességeket felmérő feladattípusok. A versenyző csapatok a térképek kivitelezését, azok pontosságát, esztétikumát és szakmai tartalmát irigylésre méltó módon oldották meg, óriási dicséret illeti őket ezért, a kollégáknak pedig hatalmas köszönet jár a felkészítésbe fektetett munkájukért.

A feladatok közül azok bizonyultak keményebb diónak, melyekben több utasítást kellett végrehajtani, illetve több részre volt a kérdés felosztva. Az utasítások közül gyakran csak azok egy része teljesült, vagy csak egy részkérdésre érkezett válasz, így a csapat a figyelmetlensége miatt vesztett pontot.

A versenyző csapatok legkiválóbb munkáiból összeállított gyűjteményt a Vámbéry Ármin Földrajzverseny weboldalának „Ötletes feladatok“ fülcíme alatt mutatjuk be. Minden versenyző csapat méltán lehet büszke a munkájára és teljesítményére.

A levelező feladatok során kialakult a végeredmény, amely alapján az országos döntőbe a 10 legtöbb pontot elért csapat jutott, melyek a következők: Búcsi okostojások, A három tudós, Indulatos olasz gyerekek, Hangyák, Fertőző vírusok, Dervisek lányruhában, Madarkák, Komáromi dervisek, VÁM3ÉRY dervisei, Vámbéry Inasai. A döntőbe jutó csapatoknak ezúton is gratulálok, a többi versenyzőnek és felkészítőnek pedig köszönöm az áldozatos, kimagasló munkát, valamint a személyes találkozó reményében várom jelentkezésüket a következő versenyévadban is. A részletes pontozást tartalmazó teljes eredménylista az értékelés alatti táblázatban érhető el.

Az országos döntőben: a levelező fordulók feladatai és témakörei, valamint Vámbéry Ármin életrajza, munkássága, művei és a Közép-ázsiai utazás képanyaga, valamint a Vámbéry Ármint ábrázoló szobrok kerülnek a feladatok közé. Ez utóbbi témakörök nem voltak a levelező forduló felkészülési anyagiban, így a csapatokat arra kérem, alaposan tanulmányozzák át őket!

Az országos döntőre 2024. március 22-én, pénteken, 9:00 órai kezdettel kerül sor a XXIV. Vámbéry Napok keretén belül Dunaszerdahelyen, a Csallóközi Múzeum galériatermében. A feladatok megoldását követően, a javítás ideje alatt immár hagyományosan sor kerül Vámbéry Ármin mellszobrának koszorúzására a Vámbéry téren. 14:00 órára tervezzük az országos verseny kiértékelését és a díjátadót a Csallóközi Múzeum galériatermében.

Tóth Tibor, versenyszervező

Véget ért a Vámbéry Ármin Földrajzverseny

Dunaszerdahely 24. alkalommal adott otthont a Vámbéry Napoknak, melynek második napján, 2024. március 22-én zajlott le a Vámbéry Ármin Földrajzverseny országos fordulója. A döntőre a levelező fordulók során a legjobbnak bizonyult 10 csapat kapott meghívást. A döntő helyszíne az idei évben is a Csallóközi Múzeum galériaterme volt, a szervezési feladatokat pedig a Katedra Polgári Társulás és a Vámbéry Polgári Társulás vállalta közösen, melyet a Szlovák Köztársaság Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Ifjúsági Minisztériuma, valamint Dunaszerdahely város önkormányzata is támogatott.

A döntő versenyfeladatai között Vámbéry Ármin életrajza, keleti utazásai és az általa érintett keleti térségek földrajza, valamint a történelmi Magyarország egyik elszakadt területe, a Felvidék kaptak helyet. A versenyző csapatokat vaktérkép, kakukktojás, Vámbéry-művek címeinek összeállítása, képfelismerés és keresztrejtvény várta a megmérettetés során. Mind a tíz csapat erőn felül teljesített, komoly tudásról és tájékozottságról tettek tanúbizonyságot. Hét feladat sikeres megoldása után alakult ki a döntő végeredménye.

A versenyfeladatok megoldása után egy rövid tárlatvezetés következett a Csallóközi Múzeumban, melyet Nagy Iván múzeumigazgató vállalt magára. A Vámbéry Napok keretén belül sor került Vámbéry Ármin mellszobrának koszorúzására is a Vámbéry téren, ahol a résztvevők tiszteletüket fejezhették ki egy főhajtással a neves keletkutató emléke előtt. A koszorúzás után következett a verseny végső kiértékelése, a díjak és oklevelek átadása, ahol a zsűri értékelte a versenyévad teljesítményét. Nagy Iván, múzeumigazgató, Csadi László, földrajz szakos tanár, Domonkos Tímea, a verseny moderátora, a Vámbéry Ármin Alapiskola igazgatóhelyettese, Pintes Gábor, a Katedra Polgári Társulás elnöke és Tóth Tibor, a verseny szakmai felelőse is köszönetét fejezte ki a felkészítőknek és a versenyző tanulóknak.

Minden csapatnak szívből gratulálok a teljesítményhez! Köszönettel tartozom a csapattagok és a felkészítők munkájáért, hogy évről évre ilyen lelkesen, alaposan, kitartóan dolgoznak, folyamatosan magasabb szintre lépve, egyre színvonalasabb mezőnyt alakítanak ki az országos megmérettetésre. Nagy örömömre szolgált, hogy idén ismét személyesen találkozhattunk. A viszontlátás reményében kívánok minden versenyzőnek további sikeres tanévet, a felkészítőknek pedig eredményes munkát a további versenyekhez és mindennapokhoz, valamint szeretettel várom a következő évben a versenybe való nevezésüket.

Tóth Tibor, versenyszervező

Döntő Feladatok

Döntő Eredménylista