Döntő – II. kategória – Eredmények

A 2023/2024-es tanév döntőjére 2024 májusában kerül sor.

Jubileumi hangulatban zajlott a Katedra Irodalomverseny országos döntője Nyitrán

 

Május 20-án különleges ünnepi eseménynek adott otthont a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara és Pedagógiai Kara. Ezen a napon rendezték meg a Katedra Irodalomverseny jubileumi, 30 országos döntőjét, amely méltó módon koronázta meg a három évtizedes hagyományokra visszatekintő vetélkedősorozatot. Az idei év különlegessége volt, hogy az I. és a II. kategória versenyzői egymással párhuzamosan, ugyanazon a napon mérték össze tudásukat, így az esemény valódi irodalmi ünneppé vált.

A rangos megmérettetésre összesen 93 csapat nevezett be az ország különböző magyar tanítási nyelvű alapiskoláiból és gimnáziumaiból. A négy levelezős forduló során a diákok hónapokon át bizonyították kitartásukat, kreativitásukat és olvasottságukat, végül kategóriánként a 20 legeredményesebb csapat kapott meghívást a nyitrai döntőre.



A záró fordulóra a következő intézményekből érkeztek versenyzők: Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola (Komárom), Nyárasdi Alapiskola, Nagymagyari Magyar Tannyelvű Alapiskola, Szenczi Molnár Albert Alapiskola (Szenc), Juhász Gyula Alapiskola (Léva), Tompa Mihály Alapiskola (Rimaszombat), Móra Ferenc Alapiskola (Nyékvárkony), Gregorovits Lipót Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola (Jóka), Munka Utcai MTNy Alapiskola (Komárom), Szabó Gyula Alapiskola (Dunaszerdahely), Corvin Mátyás Alapiskola (Somorja), Lakszakállasi Alapiskola, Kováts József Alapiskola (Bátorkeszi), Bartók Béla Alapiskola (Nagymegyer), Zselízi Alapiskola, Palásthy Pál Egyházi Alapiskola, József Attila Alapiskola és Óvoda (Vásárút), Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda (Ógyalla), Tompa Mihály Református Gimnázium (Rimaszombat), Vámbéry Ármin Alapiskola (Dunaszerdahely), Baross Gábor Alapiskola (Csata), Czuczor Gergely Alapiskola (Érsekújvár), Corvin Mátyás Alapiskola (Gúta), Károlyi József Alapiskola (Farkasd), valamint a Dunamocsi Iskolaközpont.

Az ünnepélyes megnyitót zenei hangolódás indította: a résztvevők Csáky Máté és Mezei Ádám előadását hallgathatták meg. A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének magyar–zene szakos tanárjelöltjei meghitt, ünnepi hangulatot teremtettek műsorukkal, amely méltó nyitánya volt a jubileumi eseménynek.



A rendezvényt Petres Csizmadia Gabriella, a Katedra-versenyek koordinátora nyitotta meg, majd Tóth Mónika, az irodalomverseny rovatvezetője osztotta meg az olvasás személyiségformáló erejéről szóló gondolatait. Őt követte Bauko János, a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet igazgatójának köszöntője, aki az olvasás, az anyanyelv és a közösségi élmények jelentőségét emelte ki a résztvevők számára.



Nagy örömet jelentett a résztvevők számára, hogy a döntőn személyesen is jelen volt a két feldolgozott mű szerzője: Ruff Orsolya és Kemendy Júlia Csenge. A diákok számára különleges élményt jelentett, hogy találkozhattak azokkal az alkotókkal, akiknek könyvei hónapokon át végigkísérték felkészülésüket.



Az I. kategória versenyzői Ruff Orsolya Orczy Mimi nyomoz – A londoni gyémántrablás című regényét dolgozták fel, míg a II. kategória diákjai Kemendy Júlia Csenge Az időlátók balladája című művében mélyültek el. A kortárs ifjúsági irodalom izgalmas világa mindkét kategóriában lehetőséget adott arra, hogy a tanulók ne csupán szövegértési készségeikről tegyenek tanúbizonyságot, hanem kreatív gondolkodásukat, problémamegoldó képességüket és csapatmunkájukat is megmutassák.

A döntő során a résztvevők változatos, játékos és gondolkodtató feladatokkal találkoztak. A feladatsorok próbára tették a versenyzők figyelmét, logikáját, gyorsaságát és együttműködését, ugyanakkor a napot végig áthatotta a jókedv, az izgatott várakozás és az irodalom iránti lelkesedés. A csapatok kiváló felkészültségről, ötletgazdag megoldásokról és mély olvasói élményekről tettek tanúbizonyságot.



A versenyfeladatok befejezése után különleges kísérőprogram várta a résztvevőket: külön termekben író–olvasó találkozóra került sor Ruff Orsolya és Kemendy Júlia Csenge közreműködésével. A beszélgetések során a diákok kérdezhettek az alkotóktól az írás folyamatáról, a szereplőkről, az ihletforrásokról és a könyvek születésének hátteréről. Az oldott hangulatú találkozókat dedikálás követte, amely nagy örömet szerzett a fiatal olvasóknak.



Majd Csáky Máté és Mezei Ádám előadása tovább fokozta a jó hangulatot, és kellemesen oldotta az eredményhirdetés előtti izgalmat. A jubileumi alkalom ünnepélyességét tovább emelte, hogy a versenyt megtisztelte jelenlétével díszvendégünk, Bárczi Zsófia, a Katedra Irodalomverseny elindítója, aki az eredményhirdetés előtt ünnepi beszédet mondott, felidézve a verseny indulásának pillanatait, legemlékezetesebb mozzanatait.



A Katedra Irodalomverseny az elmúlt harminc év során nemcsak tudáspróba, hanem valódi közösségteremtő esemény lett, amely generációk számára tette élménnyé az olvasást.

A nap végén természetesen nem maradhatott el a feszült izgalommal várt eredményhirdetés sem, ahol a legeredményesebb csapatok vehették át díjaikat és elismeréseiket. Bár a dobogóra csak néhány csapat állhatott fel, minden résztvevő méltán érezhette magát győztesnek, hiszen a döntőbe jutás önmagában is kiemelkedő teljesítmény volt.

A 2026-os jubileumi döntő dobogós csapatai

I. kategória

1. helyezés: Bódog nyugger nyomozók
Csapattagok: Csémi Zsófia, Jakubecz Levente, Papp Boglárka
Iskola: Alapiskola, Nyárasd
Felkészítő pedagógus: Presinszky Katona Ildikó



2. helyezés: Gyémántvadász KFT
Csapattagok: Fucsek László, Izsmán Léna, Ravasz Gábor
Iskola: Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely
Felkészítő pedagógus: Bartal Csóka Adriána

3. helyezés: Csipetcsapat
Csapattagok: Bodó Márk, Pongrácz Alex, Rémes Vivien
Iskola: Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely
Felkészítő pedagógus: Török Angelika

II. kategória

1. helyezés: Időjárók csapata
Csapattagok: Ábrahám Anna, Csonga Dóra, Stern Hanna
Iskola: Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely
Felkészítő pedagógus: Kiss Éva



Osztott 2. helyezés: IN UNITATE VIS
Csapattagok: Leczó Regina, Danyi Noel, Jeriga Viktória
Iskola: Tompa Mihály Alapiskola, Rimaszombat
Felkészítő pedagógus: Mács Gyöngyi

Osztott 2. helyezés: Vérfarkasok
Csapattagok: Bohák Enikő, Németh Ádám, Seregi Katalin
Iskola: Nagymagyari Magyar Tannyelvű Alapiskola
Felkészítő pedagógus: Bohák Csaba

3. helyezés: Tropical trió
Csapattagok: Kulha Benjámin, Molnár Tamás, Reiter Bence István
Iskola: Tompa Mihály Alapiskola, Rimaszombat
Felkészítő pedagógus: Lukács Veronika