Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő – 2023/2024

Tisztelt Kollégák, kedves Versenyzők!

Ebben az iskolai évben személyemben új koordinátora lett az anyanyelvi vetélkedőnek. Akik rendszeres résztvevői a Katedra-versenyeknek, minden bizonnyal ismernek, hiszen eddig én is a „másik“ oldalon álltam. Tanulóimmal évek óta bekapcsolódtam az irodalomversenybe és az anyanyelvi vetélkedőbe. Igyekszem elődöm nyomdokaiba lépni, és minél több kreatív feladattal ellátni benneteket.

Nagyon örülök, hogy a 2023/2024-es tanévben bekapcsolódtok a vetélkedőbe, és újabb játékos feladatokkal fejlesztitek készségeiteket, ismereteiteket! A verseny célcsoportja és szerkezete továbbra is megmarad. Háromfős, az alapiskola felső tagozatát vagy a nyolcosztályos gimnáziumok 1-4. évfolyamát látogató csoportok regisztrálhatnak a versenybe. A vetélkedő egy levelezős szakaszból és döntőből épül fel. A levelezős rész 4 fordulóból áll, melyek szeptember, október, november és december 1. munkanapján jelennek meg A levelezős forduló feladatai fül alatt. Ezt követően a legjobb csapatok meghívást nyernek a döntőbe.

A csapatok az oldalon található Nevezési lap kitöltésével, valamint a nevezési díj befizetésével regisztrálhatnak a versenyre. A regisztráció feltételeit és menetét a Nevezés fül alatt találják. Az egyes fordulók megoldásait postai úton vagy e-mail-en keresztül küldhetik be a Kapcsolat fül alatt található címre, a feladatlapok tetején feltüntetett beküldési határidőig.

A levelezőverseny négy fordulójában hagyományosan három feladatsor szerepel. Fontos, hogy minden feladatlapon tüntessétek fel: a csapat nevét, a csapattagok nevét, osztályát, a felkészítő pedagógus nevét és elérhetőségét (telefonszám, saját e-mail-cím), az iskola nevét és címét, a forduló sorszámát. A fejléc kitöltése minden egyes fordulónál kötelező. A csatolt dokumentumot (Word, Excel, PDF) a csapat nevével és a forduló számával lássátok el. Kérem, a szkennelt feladatlapokat egy fájlban küldjétek (ne laponként), mivel ez nagyban megkönnyíti a munkámat. Jól olvasható, világosan áttekinthető feladatlapokat várok. Köszönöm szépen!

Jó szórakozást, játékos, vidám perceket kívánok a feladatok megoldásához!

Orisko Éva, versenyszervező

A nevezés feltételei:

  1. Október 20-ig töltse ki a digitális nevezési lapot és egyben fizesse be a 15 euró/csapat nevezési díjat.
  2. Október 20-ig küldje el a Kapcsolat fül alatt található elérhetőségre az 1. feladatlap megoldásait.

 

A nevezés menete:

  1. Kérjük a nevezés megkezdése előtt fogadják el a sütiket (Cookies), mert az elutasításuk akadályozza a regisztrációs folyamatot.
  2. Adja meg a tanuló, iskola és felkészítő tanár adatait. Abban a formában tüntesse fel a neveket, ahogyan az oklevélen szeretné látni. Kérjük, minden rubrikát hiánytalanul töltsön ki!
  3. Kérjük, külön adja meg az iskola és a felkészítő e-mail-címét és telefonszámát (a felkészítő e-mail-címére érkezik vissza a nevezés visszaigazolása).
  4. Amennyiben a tanuló iskolája nem szerepel az automatikus listán, az „Adja hozzá az adatbázisunkhoz” fülre kattintva vigye be az iskola adatait a rendszerbe.
  5. A nevezési illeték térítése KIZÁRÓLAG banki utalással lehetséges. Az alábbiakban megtalálhatja az utaláshoz szükséges adatokat. Kérjük, a regisztrációs díj térítésekor ügyeljen a pontos adatok megadására, főleg a regisztrációs kódra, mely alapján be tudjuk azonosítani a fizetést.
    Név: Katedra Polgári Társulás
    Székhely: Októbrová 1493/10, 929 01 Dunajská Streda
    IČO: 54187524
    DIČ: 2121615617
    Bankové spojenie: Prima Banka Slovensko, a.s.
    Číslo účtu IBAN: SK04 5600 0000 0080 9857 9001
    Poznámka: (a csapat/tanuló regisztrációs kódja)
    Egyszerre több tanuló/csapat nevezési díját is be lehet fizetni, amennyiben az ÖSSZES regisztrációs kódot feltüntetik az utalás során, a megjegyzés rovatban.
  6. A beküldést követően a felkészítő tanár e-mail-címére megérkezik a sikeres nevezést igazoló regisztrációs kód.
  7. A regisztrációs kódot tüntesse fel a megoldásokat tartalmazó, a verseny értékelőjének küldött összes válaszlapon/feladatlapon (ne csak az 1. forduló feladatlapján).

Figyelem! A regisztrációról szóló visszajelzés esetenként a SPAM közé kerül.

A Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő levelezős részének kiértékelése

Tisztelt Kollégák, kedves Versenyzők!

Engedjék/engedjétek meg, hogy köszönetemet és elismerésemet fejezzem ki mind a 44 csapatnak és felkészítőjüknek a hatalmas, sok időt igénylő munkához, amelyet az év folyamán végeztek/végeztetek!

Remélem, hogy a közös ötletelés és keresgélés sok-sok vidám percet hozott mind a diákok, mind a tanárok számára, mindemellett gyarapodott a szókincsük, valamint újabb, izgalmas és hasznos (nyelv) területeket fedeztek fel! A csapatok ügyességét és felkészültségét bizonyítja, hogy az egyes fordulók során nagyon magas pontszámok születtek. A csapatok egészséges versenyszellemének bizonyítéka, hogy egyetlen csapat sem morzsolódott le, mindenki befejezte a versenyt.

Nagyon örültem, hogy újabb iskolák diákjai is bekapcsolódtak a vetélkedőbe, illetve olyan is előfordult, hogy egy iskola hét csapatot indított. Külön meg szeretném köszönni, hogy a legtöbb feladatlap időre és olvasható formában érkezett. Kérem, hogy Word, esetleg PDF formátumban küldjék azokat a jövőben is, mivel ez nagyban megkönnyíti a javítást. A visszajelzésekért is hálás vagyok, hiszen a feladatok igényességének és kedveltségének felmérése így lehetséges.

A fordulók feladatait igyekeztem úgy összeállítani, hogy minden évfolyam számára megoldhatók legyenek. Volt közöttük hagyományos és már a korábbiakból ismerős feladattípus is, mint például az első fordulóban szereplő intarziajáték. Ez nem is okozott különösebb gondot a csapatoknak. A jutalompontos feladatban sok érdekes, frappáns megoldás született. A 2. forduló „TILITOLI” játéka is felkeltette a tanulók érdeklődését, jobbnál jobb megoldások érkeztek.

A legnagyobb fejtörést a harmadik forduló utolsó feladata okozta a versenyzőknek, amelyben 12 szólást kellett megfejteni, majd azok kezdőbetűiből új szólást alkotni. Több csapatnak nem sikerült a megoldás. Viszont kaptam nagyon egyedi megoldásokat is. Nem az általam kigondolt szólást sikerült kirakni a betűkből, de mind a 12 szólás megoldása megfelelő volt.

Az utolsó fordulóra kissé elfáradtak a versenyzők. A harmadik feladatban a két megadott mássalhangzó közé kellett úgy elhelyezni a magánhangzókat, hogy értelmes mondatokat kapjunk. Itt több csapatnak csupán egy-egy mondatra futotta az erejéből.

Azt, hogy mely csapatok kapnak meghívást a döntőbe, nagyrészt a jutalompontos feladatok döntötték el, hiszen számtalan tökéletes megoldás érkezett. A megoldásokból összeállítottam egy csokorra valót, amelyeket az Ötletes megoldások fül alatt lesznek megtalálhatók a verseny honlapján.

Kedves Versenyzők és Felkészítők! Szívből gratulálok az eredményes munkához! Remélem, hogy a következő iskolai évben is bekapcsolódnak a versenybe, és nagy lelkesedéssel folytatják az anyanyelvi vetélkedő feladatainak megoldását!

A verseny döntőjébe az alul található táblázat narancssárgával kiemelt mezőiben szereplő csapatok jutottak tovább. A döntőre június 13-án, csütörtökön kerül sor a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen, Nyitrán. A döntővel kapcsolatos részleteket hamarosan közzé tesszük a honlapon.

Tisztelettel és hálával:

Orisko Éva, a Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő szervezője

Tudósítás a Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő döntőjéről

A Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő június 13-i országos döntőjének 2024-ben is a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara és Pedagógiai Kara adott otthont. A levelezős fordulókba bekapcsolódott 44 csapat közül a legtöbb pontot szerzett 15 csapat kapott meghívást Nyitrára. A csapatok tagjai és felkészítői a következő iskolákból érkeztek: József Attila Alapiskola és Óvoda (Vásárút), Corvin Mátyás Alapiskola (Gúta), Vámbéry Ármin Alapiskola (Dunaszerdahely), Eötvös Utcai Alapiskola (Komárom), Munka Utcai Alapiskola (Komárom), Juhász Gyula Alapiskola (Léva), Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium (Pozsony), Petőfi Sándor Alapiskola és Óvoda (Nádszeg), Széchenyi István Alapiskola és Óvoda (Felsőszeli), Alapiskola Zselíz, Benyovszky Rudolf Alapiskola (Lég), Tarczi Lajos Alapiskola (Hetény), Alapiskola Gelle.

A rendezvényt a Katedra-versenyek koordinátora, Petres Csizmadia Gabriella nyitotta meg, majd az anyanyelvi vetélkedő gesztora, Orisko Éva köszöntötte a résztvevőket. A versenyfeladatok javítását ebben az évben 4 főből álló pártatlan zsűri vállalta. A zsűrielnöki feladatot Gergely Viktória, a Közép-európai Tanulmányok Kara dékánhelyettese látta el, zsűritársai Tárkányi Ádám doktorandusz, Szabolcs Orsolya, egyetemi hallgató, valamint Petres Sándor, magyartanár és gyakorlott Katedra-felkészítő voltak. A  versenyzők kilenc feladatsort töltöttek ki, amelyek a levelezős fordulókon már megismert feladattípusokat, a nyelvi kreativitásnak és logikai készségnek teret engedő gyakorlatokat tartalmaztak. A megoldások során számított az idővel való gazdálkodás is, némely feladatnál az első három csapat plusz pontot kapott a gyorsaságért.

A verseny után, az eredményhirdetésre várakozva a diákok a Trepp színházi platform Nyolckor a bárkán előadását élvezhették.

A diákok felkészültségét bizonyította, hogy nagyon szoros volt az eredmény. Végül a következő csapatok kerültek a dobogóra:

HUMORZSÁK – Balázs Lili Anna, Csehi Hajnalka, Kiss Barbara, a gútai Corvin Mátyás Alapiskola tanulói. Felkészítő: PaedDr. Szabó Krisztina
OKOSKÁK – Bíró Pál, Czére Laura, Žáčik Jázmin, a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda képviselői. Felkészítő: Mgr. Mózes Hajnalka
VAGÁNYOK – Csiba Dorina, Kováč Szofi Eleonóra, Hrica Dominik, a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda diákjai. Felkészítő: Mgr. Tóth Mónika

Szeretettel gratulálok minden versenyzőnek és felkészítőnek! Köszönöm a felkészítők és diákok egész éves munkáját! Találkozunk a jövő iskolai évben!

A Katedra-versenyek a Szlovák Köztársaság Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Ifjúsági Minisztériuma által jóváhagyott versenyek. Köszönjük az oktatásügyi minisztérium és a Kisebbségi Kulturális Alap, a Womanpress Kiadó, a Minit cég és az Andrej Bagar Színház támogatását, amellyel hozzájárultak a verseny zökkenőmentes lebonyolításához. Minden versenyző és felkészítője könyvjutalomban részesült, a dobogós helyezést elnyert csapatok értékes könyvcsomagot nyertek, az első helyezettek és felkészítőjük pedig a nyitrai Andrej Bagar Színház Padlás című musicaljét élvezhetik jutalomképpen az egész éves munkájukért.

Orisko Éva, a Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő gesztora

Katedra Polgári Társulás

A fotókat Szűcs Natália és Bernáth Veronika készítette.

Döntő Feladatok

Döntő Eredménylista

Grétsy László: Nyelvi játékaink nagykönyve, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2012.

Szőcsné Antal Irén: Anya – nyelv – búvár, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2019.

Pénzes István: Anyanyelvi kavalkád, http://mek.niif.hu/02700/02720/02720.pdf