Általános információk a Katedra Pénzes István Anyanyelvi Vetélkedő 13. évfolyamához
A 2026/2027-es versenyévfolyam menetéről szóló tájékoztatást szeptember 1-jén tesszük közzé.
2026/2027
„Az anyanyelv olyan, mint a levegő: természetes, hogy van, de csak akkor vesszük észre a hiányát, amikor már fojtogatóan kevés van belőle. Vigyázzunk rá, mert ez a mi közös kincsünk!“
Grétsy László
Tisztelt Felkészítők, kedves Versenyzők!
Ebben az iskolai évben kissé rendhagyó módon indul útjára az anyanyelvi vetélkedő 13. évfolyama – a Katedra-versenyek ugyanis átveszik a háromlépcsős struktúrájú versenyek mintáit. Itt, a vetélkedő honlapján minden fontos információ megtalálható a versennyel kapcsolatban.
A verseny célja
A vetélkedő célja, hogy játékos, ugyanakkor gondolkodásra ösztönző feladatokon keresztül fejlessze a tanulók nyelvi tudását. Fontos küldetése az anyanyelv szeretetének elmélyítése, nyelvi értékeink megőrzése, valamint a tehetséges diákok felfedezése és ösztönzése.
A verseny célcsoportja
A versenybe háromfős, az alapiskola felső tagozatát és a nyolcosztályos gimnáziumok 1–4. évfolyamát látogató csapatok regisztrálhatnak.
A verseny struktúrája
A 2026/2027-es tanévtől a verseny továbbjutásos rendszerben, három szinten valósul meg:
- SELEJTEZŐ (az iskolai forduló szintje): A selejtezőt minden iskola önállóan bonyolítja le, korlátlan számú csapat bekapcsolódásával. A részvétel feltétele a lent letölthető feladatlap kitöltése, melyet a felkészítő pedagógusok értékelnek. A selejtező megoldásait nem kell beküldeni, azonban az eredmények alapján minden iskola 5 legjobb csapata regisztrálhat a levelezős versenybe. A szeptember 1-től elérhető selejtezőt szeptember 30-ig bonyolítják le az iskolák.
- LEVELEZŐS FORDULÓK (az elődöntő szintje): Ez a szakasz 4 fordulóból áll, minden forduló egy feladatlap kitöltését igényli. A levelezős fordulókba való részvétel feltétele a selejtező sikeres abszolválása, az online nevezési lap kitöltése, a regisztrációs díj befizetése és a 4 feladatlap megoldásainak visszaküldése. Az egyes fordulók feladatai a Levelezős verseny Kitűzött feladatok füle alatt jelennek meg szeptember 16-án, október 1-jén, november 2-án és december 1-jén. A megoldások beküldési határidejét minden feladatlapon külön feltüntetjük. A megoldásokat e-mail-en keresztül vagy postai úton küldhetik el a Kapcsolat fül alatt található címek egyikére. A legjobb eredményt elért 15 csapat meghívást nyer a döntőre.
- DÖNTŐ (az országos forduló szintje): A döntő személyes találkozáson alapuló megmérettetés, amely a levelezős fordulókból ismert téma köré fonódik. Míg a levelezős fordulókon egy iskolát 5 csapat is képviselhet, a döntőn felkészítőként csupán egy-egy csapat mérkőzhet meg.
A nevezés feltételei
A selejtezőből továbbjutó, iskolánként legfeljebb öt csapat nevezhet a levelezős fordulókra. A nevezéshez október 28-ig az alábbi teendőket kell teljesíteni:
- töltse ki az oldalon található Nevezési lapot,
- fizesse be a nevezési díjat
- küldje be a levelezős fordulók 1. feladatlapjának megoldásait.
A regisztráció feltételeit és menetét a Nevezés fül alatt találják. A négy levelezős forduló után márciusban tesszük közzé a levelezős rész eredményeit és a döntőbe jutott csapatok névsorát.
A versennyel kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a Kapcsolat fül alatt megadott elérhetőségen várjuk.
A levelezős verseny
A levelezőverseny négy fordulójában hagyományosan három feladatsor szerepel. Fontos, hogy minden feladatlapon tüntessétek fel: a csapat nevét, a csapattagok nevét, a felkészítő pedagógus nevét és elérhetőségét (telefonszám, saját e-mail-cím), az iskola nevét, a forduló sorszámát és a regisztrációs kódot. A fejléc kitöltése minden egyes fordulónál kötelező. A csatolt dokumentumot (Word, Excel, PDF) a csapat nevével és a forduló számával lássátok el! Kérem, a szkennelt feladatlapokat egy fájlban küldjétek (ne laponként), mivel ez nagyban megkönnyíti a munkámat. Jól olvasható, világosan áttekinthető feladatlapokat várok.
Köszönöm szépen!
Mgr. Orisko Éva
A SELEJTEZŐ feladatlapja itt található: ANYANYELVI SELEJTEZŐ
