Katedra Történelemverseny – 2023/2024

Tisztelt kollégák, kedves diákok!

Ahogy már a történelemverseny legutóbbi nyitrai döntőjén is felvázoltam, az 2023/2024-es tanév témája az első világháború lesz. 2024-ben emlékezünk meg a Nagy Háború kitörésének 110. évfordulójára, ennek köszönhetően a wwi_2.0, vagyis „A Nagy Háború – újratöltve” cím alatt betekintést nyerünk az akkori világba, és nem csupán a lövészárkokba. A verseny nem titkolt célja, hogy a hátországot, a korabeli gondolkodást és a magyarországi állapotokat is bemutassa filmeken és irodalmi műveken keresztül. Ezért is hasznos lesz hónapról hónapra a Segédanyagokba is betekinteni, ahol elsősorban linkeket fogok elhelyezni.

Ami nem változott, hogy a versenybe – az eddigiekhez hasonlóan is – háromfős alapiskolás csapatok jelentkezését várjuk. A regisztráció feltételeit és menetét a Nevezés fül alatt találják. Természetesen egy iskolából több csapat is regisztrálhat, de a szabályok szerint egy felkészítő csak egy csapattal képviseltetheti magát a döntőben. A négy forduló után márciusban tesszük közzé a levelezős rész eredményeit és a döntőbe jutott csapatok névsorát.

A levelezős versenyrész során 60-60 pontot lehet elérni, amelyhez még kreatív-kutatós feladat is társul. Ezek legjobbjai majd az Ötletes megoldások alatt mindenki számára megtekinthetők lesznek. A megszerezhető maximum pont tehát 250 lesz.

Az egyes fordulók feladatlapjai minden esetben több oldalt tesznek ki, ezért is hasznos és ajánlatos lesz a válaszlap letöltése. Arra kérem a Kedves Kollégákat, hogy a diákokkal a válaszlapot – tehát ne a betördelt feladatlapot – töltessék ki, hiszen annak a terjedelme tetszőlegesen bővíthető, beküldve pedig legfeljebb két oldalt tesz ki. Az említett válaszlapokat a megjelenést követő hónap 20-áig kell eljuttatni e-mail-ben vagy hagyományos postai úton a Kapcsolatban feltüntetett címek egyikére.

Bízom abban, hogy a négy hónapon át tartó kutakodás a háború nem annyira ismert oldalát is feltárja a versenyzők előtt! Kalandra fel, de a puska helyett a telefont töltsétek, mert arra is szükségetek lesz! Sok sikert és élményt kívánok minden időutazó diáknak és felkészítő tanáraiknak!

Elek József, történelemtanár

A nevezés feltételei:

  1. Október 20-ig töltse ki a digitális nevezési lapot és egyben fizesse be a 15 euró/csapat nevezési díjat.
  2. Október 20-ig küldje el a Kapcsolat fül alatt található elérhetőségre az 1. feladatlap megoldásait.

 

A nevezés menete:

  1. Kérjük a nevezés megkezdése előtt fogadják el a sütiket (Cookies), mert az elutasításuk akadályozza a regisztrációs folyamatot.
  2. Adja meg a tanuló, iskola és felkészítő tanár adatait. Abban a formában tüntesse fel a neveket, ahogyan az oklevélen szeretné látni. Kérjük, minden rubrikát hiánytalanul töltsön ki!
  3. Kérjük, külön adja meg az iskola és a felkészítő e-mail-címét és telefonszámát (a felkészítő e-mail-címére érkezik vissza a nevezés visszaigazolása).
  4. Amennyiben a tanuló iskolája nem szerepel az automatikus listán, az „Adja hozzá az adatbázisunkhoz” fülre kattintva vigye be az iskola adatait a rendszerbe.
  5. A nevezési illeték térítése KIZÁRÓLAG banki utalással lehetséges. Az alábbiakban megtalálhatja az utaláshoz szükséges adatokat. Kérjük, a regisztrációs díj térítésekor ügyeljen a pontos adatok megadására, főleg a regisztrációs kódra, mely alapján be tudjuk azonosítani a fizetést.
    Név: Katedra Polgári Társulás
    Székhely: Októbrová 1493/10, 929 01 Dunajská Streda
    IČO: 54187524
    DIČ: 2121615617
    Bankové spojenie: Prima Banka Slovensko, a.s.
    Číslo účtu IBAN: SK04 5600 0000 0080 9857 9001
    Poznámka: (a csapat/tanuló regisztrációs kódja)
    Egyszerre több tanuló/csapat nevezési díját is be lehet fizetni, amennyiben az ÖSSZES regisztrációs kódot feltüntetik az utalás során, a megjegyzés rovatban.
  6. A beküldést követően a felkészítő tanár e-mail-címére megérkezik a sikeres nevezést igazoló regisztrációs kód.
  7. A regisztrációs kódot tüntesse fel a megoldásokat tartalmazó, a verseny értékelőjének küldött összes válaszlapon/feladatlapon (ne csak az 1. forduló feladatlapján).

Figyelem! A regisztrációról szóló visszajelzés esetenként a SPAM közé kerül.

Tisztelt felkészítő tanárok, kollégák és kedves, kitartó versenyzők!

Idén, 2024-ben emlékezünk meg a Nagy Háború kitörésének 110. évfordulójáról. Az első világháború mint téma a mai napig élénken megmozgatja az emberek fantáziáját, és a második világháború után talán a legnépszerűbb történelmi eseménynek számít. Filmek, könyvek születnek a témával kapcsolatban – némelyikbe a versenyfeladatok során alkalmatok is volt belepillantani. Másrészt a háború komoly hatással volt a világ- és magyar irodalom alakulására is, találkoztunk és megismerkedtünk a világégés cseh és magyar résztvevőivel is.

A négy forduló feladatlapjait is úgy állítottam össze, hogy fenntartsam az érdeklődést a háború különlegességei iránt – bevallom, a pusztítás, a rombolás nem a kedvencem, de ahogy a pipacs is csodálatos színt varázsolt Flandria holdbéli tájára, úgy tudtunk rácsodálkozni a hős postagalambra és azokra a hétköznapi hősökre is, akiket Ti, kedves versenyzők, mutattatok be nekem és a kreatív feladatokat elbíráló zsűrinek. 2022 nyarán volt alkalmam Verdun környékén végigutazni. A csendes gabonaföldek mellett néha feltűnt egy-egy tábla, amely arra hívta fel a figyelmünket, hogy itt és ott első világháborús katonai temető található. Minden bizonnyal már nem él senki azok közül, akik akkor, 110 évvel ezelőtt átélték a verduni vérszivattyút, akik nem is tudták volna elképzelni azt a békét, amit diákjaimmal együtt láthattunk.

A verseny négy fordulója során 60-60 pontot érhettek el a csapatok, az utolsó előtti fordulóban lehetőség nyílt egy kreatív feladat elvégzésére is, amellyel sokan éltek is – ilyen-olyan erőbedobással. Voltak, akik nagyon komoly munkával ismertettek meg bennünket, ezeket csokorba szedve megtalálhatjátok majd az Ötletes megoldásokban is.

Mivel a kreatív feladatra 10 pontot lehetett kapni, maximálisan egy-egy csapat 250 pontot érhetett el. Volt is egy ilyen alakulat, nekik külön gratulálok! Az értékelés alatti táblázatban megtalálható a levelezős forduló végeredménye, amelyben feltüntettem, mely csapatok jutottak be a döntőbe. A régi szabályt alkalmaztuk idén is: amennyiben egy iskolából több csapat is ringbe szállt, onnan a legjobb eredménnyel végző jutott a döntőbe is, amely a jelenlegi egyeztetések alapján június 10-én lesz a Nyitrán, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem épületében.

A döntőbe 15 csapat kap meghívást, köztük újoncokat is avatunk, akiknek a figyelmét szeretném felhívni arra, hogy a közeljövőben (nagyjából két héten belül) a Katedra honlapjára felkerül (https://katedra.sk/katedra-tortenelemverseny-donto/) a döntőre szánt készülési anyag is. Itt már nem kell külön oldalakat bújni a világhálón, ám ez mellett a levelezős forduló feladatai is „visszaköszönnek”, azokat se feledjék a versenyzők! Az Archívumban (https://katedra.sk/katedra-tortenelemverseny-archivum) az előző évek feladatai is fellelhetők, amelyeket csupán azért ajánlok, hogy a felkészítő tanárok is merítsenek ötleteket a felkészüléshez. A döntő feladataiba is szeretnék belevinni egy kis gondolkodtató, kreatív vonalat, remélem, sikerülni fog.

A döntőbe jutott csapatoknak hamarosan közzétesszük a további tudnivalókat. Kedves kollégák, még egyszer gratulálok a kitartásért és a szép eredményekért, a döntőbe jutott csapatoknak pedig a türelmét kérem, március végéig felkerül honlapunkra az ígért anyag!

Elek József

A Katedra Történelemverseny szervezője

A Katedra Történelemverseny döntőjének segédanyaga

Segédanyag (letöltés)

Döntő Feladatok

Feladatok (letöltés)

Döntő Eredménylista

Eredménylista (letöltés)